Kerstin Gier Rubinvörös című könyvével egy könyves blogon találkoztam először, és a bejegyzés olyan jól sikerült, hogy azonnal felkeltette az érdeklődésem a trilógia iránt, amelynek második kötete a Zafírkék, harmadik pedig a Smaragdzöld.
Utóbbi még nem jelent meg magyarul, de minden rajongó izgatottan várja már. Közben többször belefutottam az interneten is a könyvekbe, főleg a molyon, ahol külön kihívás is indult a könyvek elolvasására. Elhatároztam, hogy most már tényleg el fogom olvasni, mert nagyon kíváncsi lettem rá. Egyébként a könyv külső megjelenése is vásárlásra ösztönzi az embert, mert nagyon vonzó: halvány alapon a címhez illő színű betűk érdekes árnyékrajzokkal illusztrálva. Szerintem kevés tinilány van, sőt talán kevés nő van, akinek ne tetszene meg rögtön a rózsaszín alapon fekete kép piros kiegészítőkkel, de akinek ez mégsem jön be, az majd a második kötet kékjébe úgyis beleszeret! Amúgy a szöveg is a címmel harmonizáló színnel van szedve: az első kötetben vörösek, a másodikban kékek, és a harmadikban feltehetően zöldek a betűk.
Akkor lepődtem csak meg – és bizonytalanodtam el –, amikor a könyvesboltban a bestsellerekhez küldtek útbaigazításul. Az az igazság, hogy a bestsellerekkel kapcsolatban mindig is előítéleteim voltak, úgy éreztem, nem érik el azt az irodalmi színvonalat, ami a műélvezethez szükséges. Eddig nem is nagyon kerültek ilyen könyvek a kezembe, de most elolvastam a Rubinvöröst, és nem csalódtam az előítéleteimben. Ambivalens, de reális érzéseket ébresztett bennem a regény. Először is, már az első tagmondattól annyira megijedtem (“Miközben a nő térdre rogyott és könnyekben tört ki,…” – jaj nekem, mi lesz ebből, szappanopera?), hogy visszacsuktam a borítót, és helyette belekezdtem Tóth Krisztina novelláskötetébe. De Tóth Krisztina után – és ez külön nem tett jót Kerstin Giernek – végül újra belekezdtem a Rubinvörösbe.
Bár nem tudom biztosan, de azt gondolom, tipikus, igazi és nagyon jó bestseller. Az írónő nem tud írni, vagy legalábbis annyira biztos nem, hogy a szépirodalmi színvonalat megközelíthetné. Általában közhelyesek a jellemek, az elbeszélői technika pedig elviselhetetlen: szörnyen lassú és szájbarágós! Amikor közeledtem a könyv közepéhez, de a fülszöveg által beígért férfi főhős még nem volt sehol, az már nagyon sokatmondó volt. Annyi fölösleges fejtegetés van a műben, hogy azt hittem, már sosem kezdődik el maga a történet! Ilyenekre gondolok:
“Körülöttem koromsötét volt, feketébb a feketénél. Meg kellett volna, hogy bénítson a rettegés, de különös módon egyáltalán nem féltem. Talán Mr. George megnyugtató szavainak köszönhető, de az is lehet, hogy időközben hozzászoktam a temportáláshoz. Bekaptam a kekszet (tényleg finom volt!), azután kitapogattam a zseblámpát, és levettem a nyakamból.
Beletelt néhány másodpercbe, míg megtaláltam rajta a kapcsolót. A lámpa fénykévéjében megpillantottam a könyvespolcokat, felismertem a kandallót (sajnos hidegen és üresen tátongott). …” 153. o.
Csupa lényegtelen részlet, amit ha kihúztak volna a regényből, akkor most három kötet helyett csak egyet árulnának a könyvesboltok, és talán nem a bestsellerek, hanem a világirodalom polcon találnánk rá. Mert a történet rettentően izgalmas! Vagy inkább annak ígérkezik. A legelejétől kezdve ígérkezik a legvégéig, és most ott tartok, hogy az első könyv lapjai elfogytak, és már végre elkezdődött a történet. Kíváncsi vagyok, mi fog kisülni belőle, és alig várom, hogy belekezdjek a második kötetbe, mert a történet tényleg nagyon jó(nak ígérkezik)! És a hangulata is magával ragadó: valahogy nagyon élénken el tudtam képzelni a londoni utcákat és épületbelsőket – legyen szó bármelyik századról –, és egy pillanat alatt magával ragadott a regény világa.
Bárcsak az írónő tudna írni!
Megjegyzés: a következő néhány sort olvasva azon tűnődtem, vajon hány tinilány követheti már a 16 éves főhősnőnk példáját:
“Kis ideig az arcomat nézegettem a tükörben. Látszott, hogy nem aludtam ki magam igazán, de az összhatás azért jobb volt, mint amire számítottam. Bekentem az arcomat és a homlokomat egy kis ránctalanító krémmel Anya készletéből. Anya mindig azt mondja, hogy az ilyesmit nem lehet elég korán kezdeni.”
Könyvekről még: Könyvajánló Könyvcsomag Aranygyűrű
