Yves Rocher ajándékok

Az Yves Rocher elég sűrűn lepi meg törzsvásárlóit ajándékokkal. Vannak apróságok, amiket bármilyen értékű vásárlás esetén odaadnak, és vannak nagyobb ajándékok, amikhez bizonyos összeg fölött kell költeni, plusz párszáz forintot fizetni is kell érte. Utóbbi kategória volt a szép piros-szürke sporttáska (azóta nyaralt már velem a Balatonon) és a pihe-puha takaró hasonló színekben, amelyek annyira tetszettek, hogy éltem a lehetőséggel, és beszereztem őket. A takaróhoz illő (értsd: ugyanolyan mintával ellátott) bögrét már ingyen kaptam, mivel az első kategóriába tartozott. Hangulatos összeállítás volt amúgy ez a kettő karácsony előtt: puha meleg takaróba burkolva megihatsz egy forró kakaót a bögréből a kandalló előtt, mindig ez a kép jutott róla eszembe. Bár kandallónk sajnos nincs, a bögre pedig már nem fért be a szekrénybe, így végül nem vettük használatba. De a takarót nap mint nap használom és nagyon szeretem.

A februári első kategóriás, vagyis ingyenes, “akkor is megkapod, ha nem kéred” ajándékukért pedig nagyon odavagyok: egy kétdarabos tollkészlet. Nagyon szeretem a tollakat, mindenfélét! Ezek most különleges lányos-nőies darabok (amúgy kísértetiesen emlékeztetnek a Rubinvörös borítójára :-) ), az egyik rózsaszín-fekete, a másik pedig ezüst, fekete csipkével. Szép vékonyan fognak, egyik feketén, a másik kéken. A tokjuk mindkettővel harmonizál: rózsaszín, fekete csipkével.

Egyszóval az Yves Rocher marketingese nagyon ért hozzá, mivel csalogassa be a vásárlókat az üzletbe!

Hasonlók:
Csokis kézkrém és társai
Babzsákfotelek
Line Café

Két vándorló palota

Mikor a napokban elolvastam Diana Wynn Jonestól A vándorló palotát, nagyon kellemesen szórakoztam.

Korábban már láttam a történetből készült animét, ami szintén színvonalas, és mivel európai történetből írták, kiválóan alkalmas arra, hogy rajta keresztül ismerkedjen valaki az animékkel, mivel kevés benne a sajátosan japán, tőlünk idegen elem.

A film látványvilága lenyűgöző, zenéje pedig telitalálat lett, nagyon hangulatos légkört biztosít a bemutatott világnak. Ezek után szinte biztos voltam benne, hogy sokkal jobb, mint a regény, amelyből írták, de nagyot tévedtem. A film remek, de a regény túltesz rajta.

Cselekményét tekintve eleinte a két történet ugyanaz, ám később egyre több különbség jelentkezik. A film végül kissé zsákutcába kerül, mert az utolsó öt percre hagyják az összes szál lezárását, ami nem egészen szerencsés, és például a háború megoldása kimondottan eröltetett.

Érdekes dramaturgi döntés a fekete ajtó mögötti titok megváltoztatása is. Ez azontúl, hogy egy érdekes háborúellenes szálat vezet be a cselekménybe egyúttal vállalja azt is, hogy Howl varázslót másképpen teszti hősiessé, mint a regény. Ez belefér, mégis úgy érzem, a könyv cselekménye egységesebb, története kerekebb, és jobban eldolgozták benne a szálakat.

Legutóbb, amikor egy filmre ültetett mesevilágot összevetettem az eredeti könyvvel, Neil Gaiman Csillagporának esetében, enyhe csalódottságot éreztem, mert a szerző sziporkázóan szellemes volt, csakhogy lekezelően és lenézően viszonyult a történet világához, amit taszító írói magatartásnak érzek. Azt az érzést kelti bennem, mintha rám akarna sózni valaki egy tál süteményt, amiről ő maga úgy gondolja, kissé penészes.

A vándorló palota ilyen szempontból sokkal jobban tetszik, mert az írónő szellemes, eredeti, de szeretettel és kedvesen mutatja be a világot, így könnyebb azonosulni a szereplőkkel és izgulni értük. Mindez persze távolról sem jelenti a humor hiányát, pusztán más előjellel nevetünk, mint Gaimannél.
A fekete ajtó eredeti titka kimondottan tetszett. Harry Potter világának egyik fontos gyökere kígyózik arra, de nem szeretném kifecsegni mi van ott.

A film jó, a könyv viszont azon túl, hogy szórakoztató, irodalmi igényességű, ezért érdemes elolvasni.

Korábbi bejegyzések:
Jane Austen a filmvásznon
Csillagpor (Stardust)
Az utolsó egyszarvú

A Rubinvörösről

Kerstin Gier Rubinvörös című könyvével egy könyves blogon találkoztam először, és a bejegyzés olyan jól sikerült, hogy azonnal felkeltette az érdeklődésem a trilógia iránt, amelynek második kötete a Zafírkék, harmadik pedig a Smaragdzöld. Utóbbi még nem jelent meg magyarul, de minden rajongó izgatottan várja már. Közben többször belefutottam az interneten is a könyvekbe, főleg a molyon, ahol külön kihívás is indult a könyvek elolvasására. Elhatároztam, hogy most már tényleg el fogom olvasni, mert nagyon kíváncsi lettem rá. Egyébként a könyv külső megjelenése is vásárlásra ösztönzi az embert, mert nagyon vonzó: halvány alapon a címhez illő színű betűk érdekes árnyékrajzokkal illusztrálva. Szerintem kevés tinilány van, sőt talán kevés nő van, akinek ne tetszene meg rögtön a rózsaszín alapon fekete kép piros kiegészítőkkel, de akinek ez mégsem jön be, az majd a második kötet kékjébe úgyis beleszeret! Amúgy a szöveg is a címmel harmonizáló színnel van szedve: az első kötetben vörösek, a másodikban kékek, és a harmadikban feltehetően zöldek a betűk.

Akkor lepődtem csak meg – és bizonytalanodtam el –, amikor a könyvesboltban a bestsellerekhez küldtek útbaigazításul. Az az igazság, hogy a bestsellerekkel kapcsolatban mindig is előítéleteim voltak, úgy éreztem, nem érik el azt az irodalmi színvonalat, ami a műélvezethez szükséges. Eddig nem is nagyon kerültek ilyen könyvek a kezembe, de most elolvastam a Rubinvöröst, és nem csalódtam az előítéleteimben. Ambivalens, de reális érzéseket ébresztett bennem a regény. Először is, már az első tagmondattól annyira megijedtem (“Miközben a nő térdre rogyott és könnyekben tört ki,…” – jaj nekem, mi lesz ebből, szappanopera?), hogy visszacsuktam a borítót, és helyette belekezdtem Tóth Krisztina novelláskötetébe. De Tóth Krisztina után – és ez külön nem tett jót Kerstin Giernek – végül újra belekezdtem a Rubinvörösbe.

Bár nem tudom biztosan, de azt gondolom, tipikus, igazi és nagyon jó bestseller. Az írónő nem tud írni, vagy legalábbis annyira biztos nem, hogy a szépirodalmi színvonalat megközelíthetné. Általában közhelyesek a jellemek, az elbeszélői technika pedig elviselhetetlen: szörnyen lassú és szájbarágós! Amikor közeledtem a könyv közepéhez, de a fülszöveg által beígért férfi főhős még nem volt sehol, az már nagyon sokatmondó volt. Annyi fölösleges fejtegetés van a műben, hogy azt hittem, már sosem kezdődik el maga a történet! Ilyenekre gondolok:

 

“Körülöttem koromsötét volt, feketébb a feketénél. Meg kellett volna, hogy bénítson a rettegés, de különös módon egyáltalán nem féltem. Talán Mr. George megnyugtató szavainak köszönhető, de az is lehet, hogy időközben hozzászoktam a temportáláshoz. Bekaptam a kekszet (tényleg finom volt!), azután kitapogattam a zseblámpát, és levettem a nyakamból.

Beletelt néhány másodpercbe, míg megtaláltam rajta a kapcsolót. A lámpa fénykévéjében megpillantottam a könyvespolcokat, felismertem a kandallót (sajnos hidegen és üresen tátongott). …” 153. o.

 

Csupa lényegtelen részlet, amit ha kihúztak volna a regényből, akkor most három kötet helyett csak egyet árulnának a könyvesboltok, és talán nem a bestsellerek, hanem a világirodalom polcon találnánk rá. Mert a történet rettentően izgalmas! Vagy inkább annak ígérkezik. A legelejétől kezdve ígérkezik a legvégéig, és most ott tartok, hogy az első könyv lapjai elfogytak, és már végre elkezdődött a történet. Kíváncsi vagyok, mi fog kisülni belőle, és alig várom, hogy belekezdjek a második kötetbe, mert a történet tényleg nagyon jó(nak ígérkezik)! És a hangulata is magával ragadó: valahogy nagyon élénken el tudtam képzelni a londoni utcákat és épületbelsőket – legyen szó bármelyik századról –, és egy pillanat alatt magával ragadott a regény világa.

Bárcsak az írónő tudna írni!

 

Megjegyzés: a következő néhány sort olvasva azon tűnődtem, vajon hány tinilány követheti már a 16 éves főhősnőnk példáját:

“Kis ideig az arcomat nézegettem a tükörben. Látszott, hogy nem aludtam ki magam igazán, de az összhatás azért jobb volt, mint amire számítottam. Bekentem az arcomat és a homlokomat egy kis ránctalanító krémmel Anya készletéből. Anya mindig azt mondja, hogy az ilyesmit nem lehet elég korán kezdeni.”

Könyvekről még:
Könyvajánló
Könyvcsomag
Aranygyűrű

Hazaviszlek, jó?

Legutóbbi élményem után, amikor Tóth Krisztinától olvastam (Pixel), most kicsit félve vettem a kezembe a Hazaviszlek, jó? című 2009-es novelláskötetet. Nagyon kíváncsi voltam rá, mert valamiért úgy éreztem, érdemes lesz elolvasni, de nem lett volna kedvem olyan kiábrándító és lehangoló világról olvasni, mint legutóbb.

Néhány órával ezelőtt kezdtem bele a könyvbe, és rekord gyorsasággal értem el a végéig, mert letehetetlen volt! Annak ellenére volt letehetetlen, hogy egymástól független, rövid novellákból állt. Hatalmas élmény volt az egész novellagyűjtemény. Volt benne minden tragédiától komédiáig. Ismerős szituációk, ismerős helyszínek. Hangulatos anya-fia programok, irreális, mégis reális élethelyzetek stb. Leginkább az elbeszélő humorát, gúnyát, illetve öniróniáját élveztem. Három novellát mutatnék meg közelebbről, ezek maradtak meg bennem legélesebben.

 

A Szóláncban ábrázolt szituáció nagyon felháborított, főleg azért, mert reális. Nagyon örülök neki, hogy megszületett ez a novella az előítéletek és a kulturálatlanság ellen. Még ha pont azok úgysem olvassák, akik tanulhatnának belőle, akkor is jó látni, hogy valaki “szót emel” az ügyben. Minden olvasó átérezheti, milyen tehetetlen és igazságtalan helyzetbe kerül az anya, akit alaptalanul zaklatnak. És a történetben benne van az az ellentmondás is, hogy a gyermekével szóláncot játszó, kulturált emberbe köt bele a kulturálatlan bunkó a kultúrája nevében.

Azt gondolom, ez a novella nagyon alkalmas lenne arra, hogy a középiskolákban segítse az előítéletek elleni nevelést.

 

Az Űrkutyák című novellát végigsírtam. Az elbeszélő az életének különböző szakaszait végigkísérő kutyáinak és macskáinak, de még karácsonyfáinak is emléket állít ezzel a történettel:

 

“Valaha volt összes karácsonyfánk apró ligetet alkot, némelyik ágon még ott lóg egy-egy ottfelejtett dísz. És itt vannak mind a kutyák, várnak valahol a fák közt. Itt van a szeplős orrú vizsla, itt van Tóbiás, homlokán a jellel, itt vannak az egykori cicák is, akik a fenyőkre menekülnek az őket megszokni még mindig nem tudó, rohangáló ebek elől. Itt van Lajka kutya, a híres űrutazó, aki egy emberek által gyártott repülő szerkezetben lassan megfőtt a világűrben.”

 

A Perpetuum mobile című novellát pedig végignevettem:

 

“Futok a gépen, számolom, mennyi kalóriát égettem. Három kilométert kell megtennem. Ez annyi, mintha elfutnék gyalog az otthonomtól az Örs vezér térig. El is képzelem, hogy haladok a jobb oldalon a bicikliúton. De hát hülye vagyok én? Miért nem megyek metróval?”

 

Rengeteg dologról írhatnék még, nagyon sok írás van még a kötetben, ami szót érdemelne. A Pixellel ellentétben ez a novellagyűjtemény nagyon tetszett, mert megfelelő arányban volt benne a jó és a rossz, és ami a legfőbb, nagyon jókat lehet mulatni az elbeszélő humorán, az írónő ötletein. Azt hiszem, amint lesz egy kis időm megint, előveszem a Vonalkódot is.

Hasonló témájú posztok:
Tóth Krisztina: Pixel
Vudu történelem
A boszorkányról

Harry Potter és George

Rowling Harry Potterével és jobb-rosszabb utánzataival tele van a könyvpiac. Számomra megtört a sorozat varázsa a negyedik könyvvel, de az első három kötet nagy kedvencem volt, és ez azóta sem változott.

Aztán nemrég olvastam egy könyvet, Lucy Hawkingtól George és az ősrobbanás címen, amiről a legjobb Potter-olvasó idők jutottak eszembe. Ez a harmadik kötete a sorozatnak, amelyet a szerzőnő édesapjával a híres elméleti fizikussal együtt írt.

Történetük főhőse, George egészen más kalandokat él át, mint Harry Potter, a hangulat mégis nagyon hasonló.

Főszereplők

Harry kiválasztott, aki még szinte meg sem született, máris lekötelezett mindenkit. Nevelőcsaládja cselédsorban tartja, csak barátai körében tud kibontakozni. A tény, hogy különleges képessége van a mágia használatára, egyértelműen környezete fölé emeli, noha Roxfortban arra nevelik, hogy ezzel ne éljen vissza.

George szinte teljesen a másik véglet. Teljesen hétköznapi srác, aki egyszerű állami suliba jár. Szülei idealista környezetvédők, technofóbok és biokaja-fogyasztók, emiatt a fiú számtalanszor hiába vágyik olyasmikre, ami osztálytársainak magától értetődően van, például arra, hogy számítógépe legyen. Kalandjait nem különleges származásának és képességeinek köszönheti, hanem tudományos fogékonyságának.

Ha összevetjük kettejük figuráját, azt állapíthatjuk meg, hogy Harryben testesül meg a kamaszok romantikus fantáziálása önmagukról: kiválasztottság, titkos képességek, hatalom a világ felett, az örökbefogadás mint a családi összeférhetetlenség magyarázata.

Geroge nehezebb helyzetben van, szereti szüleit, épp ezért nehéz kezelnie, hogy olyasmikben is korlátozzák, amit nem tart észszerűnek. A világban is nehezebben találja meg a helyét, mert semmi sem jelöli ki az útját.

A fontos pillanatokban mindkettejüknek helyén a szíve, de úgy érzem, könnyebb bátornak lenni működőképes varázspálcával a kézben, mint kozmológiával és kvantumfizikával felfegyverkezve.

Titkos társaságok és a világ felosztása

A jók és a gonoszok rokon vonása, hogy előszeretettel tömörülnek gittegyletekbe. Ez több szempontból is kapóra jön egy történetben. Először is segít abban, hogy a főszereplő és az olvasó könnyebben eldönthesse, hogy egyes szereplők hová tartoznak a világban, másodszor a főhős maga is tagjává válhat egy titkos csoportnak, ami meglehetősen bennfentessé teszi, feltéve, hogy az adott csoport magas pontszámot ér el a „titokzatosság × jelentőség / tagok száma” skálán.

Harry világa meglehetősen sok támpontot nyújt, a diákok például túlnyomórészt jellemük alapján kerülnek házakba, ami (tekintettel az egyenruha-viselési kötelezettségre) olyan, mintha különböző pólókat viselnének „gonosz vagyok” vagy „ha megnövök, bátor leszek” felirattal. Az igazi vagányok pedig a Főnix Rendjébe vagy a Halálfalók közé lépnek be.

George iskolai élete kevésbé kerül felszínre a könyvben, ami nem csoda, hiszen olyan suliba, mint ő, mind jártunk. Az ő világában kevesebb csoport van, de a valóságosakhoz sokkal jobban hasonlítanak. Ilyen a tudósok rendje, amely igazából sokkal kevésbé véd- és dacszövetség, mint a fent említett rendek, inkább egy baráti kör, amely közös kutatási etikát fogalmaz meg. És persze vannak még különböző csoportok, zöldek, technoszkeptikusok, de a különböző csoportok valójában különböző síkokon helyezkednek el, nem lehet olyan megnyugtató felosztást kitalálni, amely alapján az összes szereplőt beoszthatnánk valahová.

Egy viszont tuti biztos: ha van egy tanár, aki szívat, több mint gyanús, hogy gonosz. Vagy mégsem.

A titkos tudás

Harry és George mindketten rengeteget tanulnak saját világukról a történet folyamán. Tudásuk azonban teljes mértékben különböző, ha azt leszámítjuk, hogy a kritikus pillanatban mindketten képesek gyakorlatba átültetni a tanultakat.

Harry izgalmas és látványos dolgokat sajátít el, George pedig olyasmit, amit általában érthetetlennek és száraznak titulál a közvélemény, még szerencse, hogy a könyv rádöbbent: mindez izgalmasabb, mint hinnénk.

Miután visszagondolok egy nemrég befejezett jó könyvre, néha eszembe jut, bárcsak ilyen lenne a világ. Harry Potter esetében biztosan sokan vágynak erre, sajnos hiába, a George-könyvek valóságában viszont az a klassz, hogy amit megtud az univerzum működéséről, az bizony úgy is van. Noha a könyvek Stephen Hawking köré szerveződnek, mindegyik kötet több tekintélyes tudós közreműködésével készült el, és ez garantálja, hogy a legfrissebb tudományos információk kerülnek az olvasó birtokába az összes érintett területen.

Összegzés

George hétköznapibb környezete aligha veheti fel a versenyt Harry Potter impozáns varázsvilágával, kalandjai azonban szórakoztatóak, izgalmasak, és nagyra értékelem, mennyire érdekessé tudják tenni a fizika legelvontabb területeit az olvasó számára. Az is tetszik, hogy hozzászoktat a tudományos kétkedés szükségességéhez. Ezeket azért tartom fontosnak, mert mind segítik a modern gondolkodásmód kialakulását, és ez egy fogékony kamaszolvasó számára különösen hasznos lehet.

Hozzám közelebb áll George személyisége, bár a bejegyzés elején emlegetett első három kötetben megismert Harryt legalább ugyanennyire kedveltem, csak később vált fárasztóvá.

Nagyon remélem, hogy George kalandjainak lesz további folytatása legalább ilyen színvonalon.

Korábbi bejegyzések:
Gerorge kozmikus kincsvadászata
Harry Potter (hamarosan újra feltöltjük)
Könyvcsomag

Városligeti műjég

Ma délelőtt a Városligeti Műjégpályán voltam. Havazott, nagyon hangulatos volt. Meglepett a belépő ára, sokkal többre számítottam. Diákjegyet nem adnak, és így kerül 1000 Ft-ba egy főnek. Saját korcsolyával nagyon megéri. A korikölcsönzés nem tudom, mennyibe kerül, de éleztettem, ami pillanatok alatt elkészült 1500 Ft-ért, és utána úgy siklottam a jégen, hogy egy hátrafelé csúszó oktatón kívül senki nem állíthatott meg. Készítettem fotókat is, nagyon jó állapotba került az egész létesítmény, kívül-belül.

Hasonló témák:
Kangoo edzés
Gémklub
És Rómeó és Júlia

Végre megérkezett a tél!

Hasonlók:
Karácsonyi vásár
Októberi képek Veszprémről
Szentendre

Portal 2

Befejeztem a Portal 2-t. Nem volt hosszú játék, hiszen csak tegnap kezdtem, viszont nagyon jól kitalálták. A régi bevált elemeket megtartották, és rengeteg újdonságot tettek még hozzá mind a játékmenet mind pedig a látványvilág terén.

Összességében jobban sikerült, mint az előző rész, ez pedig nagyon ritka, és megbecsülendő. Jó volt, hogy ismét Jonathan Coulthon szerezte a zenéjét. Olyan jó volt, akárcsak az előző részé. Első meghallgatásra teljesen zagyva a szövege, ám a játék végigjátszása után hirtelen az összes furcsasága értelmet nyer.

Játékokról korábban:
A tíz legjobb zenéjű videojáték
Mount and Blade
Portal

Háttérképajánló

Lehet, hogy közismert, én most akadtam rá teljesen véletlenül, még csak nem is háttérképet kerestem. Az Index profiljához, úgy tűnik, a háttérképek is hozzátartoznak. Már most válogathatunk a szebbnél szebb 2012. februári háttérkép kínálatból, nem csak számítógépekhez! A fotók gyönyörűek, és némelyiken még aktuális naptár is van.

A háttérképek ezen a linken találhatók: ITT.

Hasonló posztok:
Szélesvásznú háttérképek
Prince of Persia háttérkép
Márciusi háttérkép