2010. október 21., csütörtök

Line Café

muzejum

Ma este beugrottunk a Bookline Múzeum körúti üzletébe, hogy átvegyük a könyvcsomagot, amit rendeltünk. És – ha már ott voltunk egyszerre mindketten – egy rögtönzött randi keretében kipróbáltuk az emeleten lévő kávézót.

Első látásra nem tűnt valami hangulatosnak, mert a fehér falak és a fehér járólap fekete bútorokkal kombinálva túl hidegen hat, főleg a könyvesbolt különleges kifestéséhez képest. Viszont csöndes, nyugodt hely. Amikor ott voltunk, nem volt rajtunk kívül más. Az eladónő pedig nagyon kedves volt és szimpatikus, mintha egy ismerősnél  lettünk volna vendégségben. Kaptunk egy-egy sütit ajándékba, amik istenien finomak voltak, és igazi teaházi teákat fogyasztottunk mellé. Nagyon kellemes volt!

A kávézónak még az az érdekessége, hogy ott is ki van állítva kb. két polcnyi eladó könyv, a dekorációt érdekes kávéfőző készülékek alkotják, és a fotelek karfáján könyvtartó szerkezet található, amit nem találtam valami kényelmesnek, de kétségtelenül praktikus, ha a vendég olvasni tér be egy csésze különleges kávéra vagy teára.

Szóval aki ebben az üzletben vásárol, menjen fel azon a hátsó elrejtett kis lépcsőn, mert kellemes élményben lehet része, és az ajándék sütit is érdemes megkóstolni!

line_cafe_promo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése