2010. július 30., péntek

Prince of Persia - Forgotten Sands

Májusban két új Prince of Persia látott napvilágot. Mire hozzám eljutottak, bizony már július volt, de ez a pár hónap, azt hiszem, nem számít sokat.

Elsőként a játékkal találkoztam, amelynek Forgotten Sands a címe. A 2008-as kevésbé jól sikerült játék után a készítők végre újra megtalálták a tökéletes egyensúlyt a játék kialakításánál. Ilyen jól utoljára a Sands of Time-ot élveztem. A herceg is a régi, ugyanaz a szereplő (az ismerős szinkronhanggal), akit a korábbi trilógiában már megismertünk, azonban a történet az első két rész között játszódott, tehát a Sands of Time után, de a Warrior Within előtt.

Hősünk épp bátyját, Malikot kereste fel, akinek a várát azonban egy ellenséges hadsereg ostromolta. Már-már a palota is elesett, amikor Malik úgy döntött, utánpótlásként felhasználja Salamon király démonseregét, amelyet a mitikus uralkodó a kincstárba zárt egy varázslattal. Csakhogy, mint később kiderült, a sereg egyáltalán nem Salamoné volt, hanem épp az ő elpusztítására tört. A homokdémonok most, hogy kiszabadultak, nekiálltak elpusztítani mindent.

A herceg így a vendégeskedés helyett dzsinnek háborújába keveredett, ahol a tét legalábbis az egész királyság sorsa volt. Ráadásul a homokszörnyek vezetője, egy hatalmas erejű ifrit (tűzdzsinn), Ratash még testvére testét is megszállta. Főhősünk azonban nem egymaga harcolt ellene. A palotában lakó utolsó jóságos dzsinn,  Razia átadta neki erejét, így képes lett röviden visszaforgatni az időt, pár pillanatra megdermeszteni a vizet, újra valódivá tenni párat Razia régi emlékei közül (egyszerre csak egyet), és hatalmas ugrásokkal ellenfeleire rontani.

A grafika igényes volt, és a játékon belül remekül keverték az ügyességi meg a logikai feladatokat a harccal. Egy pillanatra sem volt unalmas vagy monoton, sőt, leginkább az volt az érzésem, hogy egy pillanat alatt vége lett a történetnek.

Külön tetszett a játék rugalmassága. A fejlődési rendszert úgy találták ki, hogy egyaránt támogassa azt is, aki a harcban jobb, és azt is, aki inkább az ügyességi feladatokban, ugyanis a megfelelő képességek fejlesztésével minden játékos ellensúlyozhatja saját gyenge pontjait.

Ha valami hiányzott a játékból, az a jó zene volt. A trilógia első és harmadik része egy-egy hangulatos stáblistazenével búcsúzott a játékostól, ez volt a meghatározó zenei téma is végig a játék során. Ennek a játéknak ilyen nem volt, egy-két arabos motívummal beérte az egész játékidő alatt is, a mérföldhosszú stáblista alatt pedig kifejezetten unalmas volt.


Korábban:
Az új Prince of Persia (A bejegyzést hamarosan újra feltöltjük)
Hercegi kalandok Perzsiában (A bejegyzést hamarosan újra feltöltjük)
Játékból filmet (A bejegyzést hamarosan újra feltöltjük)

2010. július 11., vasárnap

51-es bolygó

Az űrhajózás hajnala óta rengeteg scifi íródott arra a témára, mi lesz ha eljönnek az idegenek. Jók lesznek? Vagy éppen gonoszok? Ugyanígy filmek sorai születtek arról, mi lesz akkor, ha mi más világokra érkezünk. Az 51-es bolygó pontosan ezt a két ötletet egyesíti: az idegenek által lakott világra érkező emberi űrhajós ugyanis az idegenek szemében a hódító földönkívüliek előfutárának tűnik.

A film rendkívül ötletes. Megmutatja a békés átlagpolgárok életét, akiknek a grillpartiját tönkretette, hogy a leszállóegység a pázsitjuk közepén landolt. Megmutatja a katonaság közhelyesen arrogáns arcát, és azt is, hogy voltaképp ők is csak jót akarnak. Külön tetszett, ahogyan a sajtó függetlenségét és igazságra törekvését bemutatta a történet (tudniillik, az első fenyegetésnek lefeküdtek, az idegen világ űrhajósáról viszont igyekeztek minél feketébb képet festeni, mert az néz ki jól a hatórás hírekben).

Az idegen világ kidolgozása dicséretet érdemel. Az ötvenes évek Amerika-nosztalgiáját eleveníti meg, csak persze minden más. A gömbölyű és kerek formák dominálnak mindenütt, ugyanakkor a hangulat, a térrendezés, minden olyan boldog nyugodt, mint ahogy, mondjuk, a Pleasantville ábrázolja. Csak persze ebbe a nyugodt kompozícióba belecsöppen egy NASA űrhajós.

Rengeteg nagyon jól kitalált utalás is van a történetben, és a cselekmény is jól sikerült. A humor is a helyén van, izgalmas is, meglepően sok helyen. Egyszerűen minden rendben. Mégis, ha egy negatívuma van a filmnek, akkor azt mondanám, hiányzik belőle valami, amitől átütő erejűen eredeti vagy megkerülhetetlenül új lenne. Ettől függetlenül nagyon szórakoztató volt.



Hasonló filmek korábban:
Clutch Powers kalandjai
Jégkorszak 2: Az olvadás

2010. július 10., szombat

Függöny

függöny_előszobafüggöny_konyhaMa végre függönyök kerültek az ablakokra! Hosszú időbe telt, mire megoldódott ez a probléma: a karnist nem lehetett felszerelni, mert a fal erősebb volt, mint a fúró. Végül – megint – az IKEA segített rajtunk vitrázspálcáival. Sajnos ezután új, az ablaktáblákhoz méretezett függönyöket kellett varratni. De végre kész van, és nagyon szép! 



Lazán kapcsolódik:
Szörpverseny
Babzsákfotelek
Szivárvány Bútorház: vigyázat, átverés!