2011. március 26., szombat

A Föld órája

Ma este fél 9-től fél 10-ig mi is megtartottuk itthon a Föld óráját. Lekapcsoltunk mindent, amit csak lehetett, és mécsesekkel világítottuk ki a szobát. A gitár is előkerült, igazi tábortűz-hangulat lett. Nem tudom, ér-e valamit ez az évi egy órára szóló felhajtás, vagy nem, de mint alkalom valami szokatlanra, tetszik. Jó érzés arra gondolni, hogy a Földön hány ember csinálja ugyanabban az időben ugyanazt, mint mi, és tetszik, hogy emiatt csináltunk valami olyat, amit soha (időnként mécsesezünk, és időnként énekelünk a gitárral, de nem szoktuk a mobil fényénél bogarászni a kottát, hogy most ott milyen hang van?). :)
foldoraja


Kapcsolódó témák:
Kora tavaszi séta egy vidéki városban
Line Café

2011. március 24., csütörtök

Mindent a szemnek… utazó kiállítás

gaudí

Tegnap jártam a Múzeum körúton, így találkoztam az utazó kiállítás tablóival, amelyek a Nemzeti Múzeum kerítésére vannak felerősítve. A képsor elején és végén egy-egy kis tábla van „Mindent a szemnek…” kezdettel, bevallom, rám úgy hatott, mintha a kiállítás címét olvasnám. A tábla funkciója, hogy felhívja az emberek figyelmét, hogy ne rosszalkodjanak, nehogy szégyenszemre megrongálják ezt a kiállítást, ami Barcelonától eljött egészen ideáig, és Brüsszelben várnak még rá. Ha a spanyol közönség nem tette tönkre, ne tegye tönkre a magyar se! Ez a figyelmeztetés éppolyan ellenszenves, mint a pár éve a vonatokon megjelent „ne blicceljen!” felirat, vagy a villamos új beköszönő szövege, amely azzal fenyeget minden kedves utast, hogy úgyis nagyon-nagyon megbüntetünk, ha csalsz! Azt gondolom, aki bliccel, vagy aki rongál, nem azért teszi, mert nem szólt még neki soha senki, hogy ne tegye. Tehát ezek a figyelmeztetések csak a közhangulat rontására és az emberek felháborítására jók.  

hortaA kiállítás mellett elsétálva kár, hogy az embernek az előbb említett felirat ugrik a szeme elé rögtön. A valódi címe Az európai szecesszió nagymesterei, Barcelona – Budapest – Brüsszel. Barcelonát Antoni Gaudí, Budapestet Lechner Ödön, Brüsszelt pedig Victor Horta művészete képviseli.  Az építészek munkáiról láthatunk részletfotókat hatásosan kinagyítva, mellettük hat nyelven olvashatók az adatok, pl. az épületek pontos címe is. Aki szeretne egy szecessziós Lechner-sétát tenni a szép tavaszi napsütésben, annak minden adat a rendelkezésére áll, hogy a budapesti épületeket megtalálja – ami a Lechner tervezte épületek esetében cím nélkül sem nehéz. :)

lechnerA kiállítás gyönyörű, és az emberek tényleg megállnak megnézni a képeket és elolvasni a rövid szövegeket. Tetszik a kiállítás alapötlete, hogy mindhárom európai városban megmutatja a járókelőknek a saját és egymás büszkeségeit. Jót tesz a helyieknek is, a turistáknak is. A szecessziót választani témának pedig elég kézenfekvő lehetett, mégiscsak ez a leglátványosabb stílus, az is megnézi, akit amúgy az építészet nem érdekel.

Így teszi az emberek mindennapi útját színesebbé a kiállítás, ami maga is utazik. 2011. április 30-ig lesz Budapesten, mielőtt továbbmegy Brüsszelbe.


Bővebb információ itt és még nagyon sok oldalon olvasható.


Hasonló témájú bejegyzések:
Klimt-kiállítás
Diploma előtt

2011. március 21., hétfő

Mount & Blade

A nagy kiadók szeretik a már bevált dolgokat, épp ezért eredeti ötleteket könnyebb kisebb kiadóknál találni. Ez alapján keresgéltem független kiadók játékai között valami gyökeresen újat, és találtam is: ez a Mount & Blade. Sok újdonság van benne, és alapvetően megunhatatlan.

A játék egy fiktív középkorban játszódik, ám ez nem fantasyvilág, hanem egy igazi lovagkor annak minden kellékével: hűbéri láncok, udvari intrikák, harc a földért, kémkedés, várostrom, lovagi tornák, és még sorolhatnám, mennyi minden van benne.

Ráadásul teljesen új módon működik a vívás, mint bármely más játékban. Az 1998-as Die By The Sword óta nem volt ilyen szellemes megoldás a támadás és védekezés irányának meghatározására, ám itt a kezelés egyszerűbb, és a játék figyel a becsapódó fegyver sebességére is.

Mióta vannak számítógépes játékok, vártam egy olyat, amely visszaadja a kopjás lovagi tornák izgalmát. A Mount & Blade fejlesztői a kopja és a lándzsahasználatot, valamint a lovas harcot is látványosan, mégis könnyű kezelhetőséggel oldották meg.

Minden csata, legyen az várostrom, vagy nyílt színi ütközet, izgalmas, látványos, mert rengeteg szereplőt mozgat egyszerre a játék, ráadásul remekül lehet taktikázni a harctéren egy-két gomb megnyomásával. Az alapjáték rengeteg módszerrel és taktikával játszható, a játékmenet hatalmas szabadságot ad.

Ráadásul maga a program teljes mértékben testre szabható, rengetegen fejlesztettek is hozzá különböző modulokat, amelyek megváltoztatják a működést. Az apró kiegészítésektől nagyszabású átalakításokig minden elérhető: például fantasy, scifi és világháborús változatok.

Fordítások is könnyen készíthetők a játékhoz, ennek köszönhetően nálunk alapból magyarul jelent meg, ami klassz dolog. Az már kevésbé klassz, hogy milyen minőségű lett a fordítás. Voltak következetlenségek, félrefordítások (pl. a messenger post azaz a futárállomás így lett hirdetőoszlop), volt hogy valami pont önmaga ellentétévé fordult (hűbéreskü alóli feloldozás kérése eskütétellé), és így tovább.

Mivel kiakasztott a fordítás, nekiálltam végigjavítani. Jelenleg olyan 70%-nál tartok. A javított magyar nyelvi fájlokat hamarosan elérhetővé teszem.


Hasonlók korábbról:
Eye Toy
World of Warcraft
Prince of Persia - Forgotten Sands

2011. március 9., szerda

Eye Toy

Az Eye Toy egy speciális kamerát igénylő Playstation-játék. A kamera segítségével maga a játékos jelenik meg a képernyőn a grafikus környezetben, sőt a játékos maga mozog, hogy teljesítse a feladatot. Nagyon jópofa dolog ez, mert önmagunkat vagy társainkat láthatjuk egy fiktív, virtuális világban, miközben a valóságban ide-oda kapkod, hogy eltalálja vagy megmozdítsa a képernyőn megjelenő dolgokat. Nagyon jó partijáték! Négyen játszottunk vele, pucoltunk ablakot, kungfuztunk, gitároztunk, dobáltunk palacsintát, fűrészeltünk fatönköket, táncoltunk, sóztunk sültkrumplit, pingpongoztunk, szeleteltünk uborkát, pörgettünk tányérokat, voltunk titkosügynökök, és nagyon jól szórakoztunk! De azért, aki ilyet játszik, készítsen a közelbe innivalót, és ne lepődjön meg azon, hogy bár a játék virtuális, a munka valódi, és jó sok mozgással jár! :)

Illusztrációnak képek a netről:
EyeToy eyetoy-cleaning


Hasonló téma korábban:
World of Warcraft
Portal
Elszállt pingvinek

2011. március 4., péntek

Egyszerű túrós süti

A héten sütöttem, nem először, ezt:

túrós1 túrós2

A süti egyszerűsége és különlegessége abban rejlik, hogy zsemlével készül. Akárhányszor marad meg zsemle (vagy kifli, vagy kenyér), eszembe jut ez a recept, mert praktikusan továbbfejleszthető a már nem friss pékárú finom süteménnyé.

A recept hozzávalói: 4 db zsemle, 2 csomag vaníliás cukor (3 csomagot szoktam beletenni), fél kiló túró, 8 evőkanál cukor és 5 tojás. A zsemlét felkockázzuk vagy csak egyszerűen apró darabkákra szedjük, majd meglocsoljuk 1 bögre vaníliás tejjel. Elvileg az első csomag vaníliás cukor való a tejbe. A másik csomag vaníliás cukrot a tojások sárgájával és a cukorral kikeverjük, majd ebbe beletesszük a túrót és a zsemle-masszát. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és azt is hozzákeverjük a többihez, majd az egészet beletesszük a tepsibe és kisütjük. Nekem kb. 30-40 perc alatt szokott megsülni közepes fokozaton, de érdemes ránézni korábban is.


Hasonlók:
Karácsonyi mézeskalács
Hétvégi ebéd 2. fogás
Csokis banántorta

2011. március 2., szerda

Feketeszakáll szelleme

feketeszakáll

Azért került elő ez a film, mert én nem akartam filmet nézni. Akárhányszor szóba került ezelőtt, hogy nézzük ezt, nem volt kedvem szellemekhez, most pedig végül mégis a film előtt ragadtam. Nem félelmetes kísértethistóriáról van szó, hanem egy amerikai vígjátékról, amely inkább megfilmesített mesének tűnik. Nem művészi értéke, hanem humora és könnyedsége miatt írok róla, ugyanis nagyon jót szórakoztunk rajta. A történet főszereplője egy tisztességes idegen, aki nem fél a helyi maffiától, mert nem ismeri azt, és aki kiáll az igazságért, még ha kockázatos is. Aki véletlenül megidéz egy félelmetes hírű, idegesítő, mégis szeretnivaló kísértetet, akit csak ő lát, viszont a kísértet minden cselekedete valóságos, így jó sok bajt hoz főszereplőnk fejére. Több problémát meg kell oldani, kezdve az alaphelyzetből adódókkal, vagyis segíteni kellene a kedves idős hölgyeknek, akiket a kilakoltatás fenyeget, és a világ legrosszabb atlétika csapatából kell győztest faragni. Ehhez jön a Feketeszakáll által előidézett hibák kijavítása és, ha már úgy hozta a véletlen, szembe kell szállni a helyi gonoszokkal. A film valószínűleg elsősorban gyerekeknek készült, de humorán és komikus jelenetein jót szórakozhat bármelyik felnőtt. Közben jó látni, hogy mindenki megkapja méltó büntetését vagy jutalmát: ki megszégyenülést, ki megdicsőülést, ki pénzt, ki szerelmet. Egyszóval nem baj, hogy végül mégis láttam! Aki efféle szórakozásra vágyik, nézze meg!


Hasonló témák:
Gru, a gonosz
Levelek Júliának
A csavar fordul egyet

2011. március 1., kedd

Márciusi háttérkép

A naptári tavasz első napja alkalmából készítettem a tavaszváró márciusi háttérképet. Szélesvásznú és hagyományos méretben is letölthető – a képekre kattintva eredeti méretben. Remélem, tetszik!

 


1366×768



1024×768


Hasonló háttérképek:
Vidám, színes háttérkép
Az ünnepek után
Prince of Persia háttérkép