2006. október 30., hétfő

Laputa – Castle in the sky

Tegnap éjszaka néztem meg a Laputa − Castle in the sky című animét, amelyet már régen szerettem volna látni.

Egy pillanatra sem tudtam abbahagyni. Ráadásul az elképesztő mélységábrázolás időnként még a tériszonyt is rám hozta, pedig azt nem könnyű. Az Én, a robot végső verekedős jelenetében, amikor körbefordult a kamera a palló alatt, akkor sem éreztem annyira a mélységet, mint a Laputában a vasúti üldözés végén.

Igen, ebben a filmben aztán minden volt: humor, üldözés (levegőben, gyalogszerrel, vonaton), kaland, szomorúság és még rengeteg minden, amiről kár volna beszélni, hiszen csak lelőném a poént azok számára, akik esetleg még nem látták a filmet.

Pedig kár volna érte, mert a Laputát megnézni és végigizgulni egyaránt érdemes. Már csak azért is, mert volt valami ebben a történetben (látványon és izgalmon túl), amiért érdemes ismerni. Egyértelműen a többször nézhető/nézendő filmek kategóriájába tartozik.


Korábbi néznivalók:
Jégkorszak 2: Az olvadás
Hosszú álom
Millennium Actress

2006. október 29., vasárnap

Jégkorszak 2: Az olvadás

Kedves, jópofa szórakoztató kis mozi volt. A grafika még szebb volt, mint az előző részben, a történet pedig, hát istenem, kicsit szétesett, de nem követelhet az ember mindent…

Csak egy valamit nem értettem. Hogy lehettek mamutbarátunknak, aki egykor szerető férj és családapa volt, ilyen kamaszmód ostoba problémái…

Az egyes sokkal jobb, de azért ez is kedves (még a táncjelenetek ellenére is).


Néznivalókról korábban:
Hosszú álom
Millenium Actress
Shall we…?

2006. október 24., kedd

Hosszú álom

Nagyon kellemes mozi volt, bár mintha lett volna benne egy törés, amikor a film közepe táján Philip Marlowe egy volt alkalmazott üldözésébe kezdett. Később kitisztult a kép, és a szálak összetalálkoztak, de a közepe táján határozottan leült a film.

Különösen érdekes volt a hasonlóság aközött, ahogy főhősünk a nőket fűzte, és ahogy a főhősnőt. Pusztán léptékkülönbség volt a kettő között. Meg az, hogy a többit természetesen az erkölcsös Egyesült Államok szülötte lévén nem csókolta meg.


Néznivalókról korábban:
Millenium Actress
Shall we…?

2006. október 23., hétfő

Millenium Actress

Millennium Actress

Pár perce fejeztem be a Millennium Actress című filmet. Régen láttam olyat, amely ilyen jólesett. Történetszerkesztése, menete, elbeszélői stílusa mind-mind igen virtuóz. Üdítően szokatlan, de egyáltalán nem zavaró.

Maga a történet egy színésznőről szól, aki még a második világhábrú előtt szinte kamaszként kerül a filmiparba. Bár ha színésznőről szól egy film, akkor általában (ld. Sztárom a párom) az újságírók testesítik meg a tudatlan gonoszakat, ebben a történetben ilyet hiába is keresne az ember.

Ahogy az emberek életében túlnyomórészt, úgy ebben a történetben sincs gonosz. A konfliktus a sors sodró erejével szemben alakul ki inkább. Azt mondhatnánk, ááá, hétköznapi! Ám, mivel egy ilyen konfliktus sokkal közelebb áll hozzánk, hatásosabbá, átélhetőbbé lesz az egész film.

Millennium Actress

Helyenként előbukkanó humora önfeledten nevettető épp úgy, ahogy még a legszomorúbb életnek is vannak ilyen pillanatai.

Filmszerepek váltogatják egymást a valósággal a szemünk láttára: jelenetek, napok, filmek, évek. Egy teljes élet pereg le a szemünk előtt. Szinte időutazás*. Egy életfilm.


_____________________
*különösen érdekes a két életrajzi beszélgetést folytató riporter szerepe a történetben, kívülállókénti megjelenésük


Korábban:
A csavar fordul egyet
Shall we…?
Mondolás tálbanfőtt

2006. október 17., kedd

A csavar fordul egyet

Múlt pénteken olvastam el Henry James A csavar fordul egyet című regényét.

Tetszett, bár számomra túl sok volt a természetfeletti, és túl kevés a lélektan. A történet viszont annál tanulságosabb. Megjegyzem, érdekes megfigyelni a kerettörténet és a főcselekmény éles kontrasztját – ez a mai emberekről is sokat elárul.


Korábban:
Shall we…?
Mondolás tálbanfőtt

2006. október 12., csütörtök

Shall We...?

Nemrég láttam két érdekes filmet. Az egyik a japán Shall we ダンス? (1996) volt, a másik pedig az amerikai Shall We Dance? (2004), amely Hölgyválasz címmel került a magyar mozikba, és forgatókönyvében az előbbit követte.

Mindkét film nagyon szórakoztató volt, bár különös módon a japán visszafogottsága után az amerikai kimondottan harsány volt.

A két film ugyan hasonló történetet dolgozott fel, de a két különböző zárás miatt a mondanivalójuk teljesen más. Ez persze könnyen érthető, hiszen a világ, amelyben játszódnak, nagyon sokban különbözik.

Ennek ellenére azonban érdekes módon számomra sokkal realistábbnak tűnt a Shall we ダンス?. Nem azért, mintha a japán környezet közelebb állna a számomra ismert (magyar) valósághoz, mint az amerikai. Nem, ez biztosan nem így van. Ha okot keresünk, azt hiszem, az emberek viselkedése volt sokkal természetesebb az alapszituációból feltételezhető normákhoz képest, mint a másikban.

Shall We Dance?

A két férfi főszereplő egyaránt nagyon jó volt a maga világában (ez mondjuk Richard Gere-től nem meglepő), de a két főhősnő közül szerintem Kusakari Tamiyo jobb volt, mint Jennifer Lopez.

Itt most nem előítéletről van szó. Láttam már Jennifer Lopezzel olyan filmet, amely tetszett (Angyali szemek), szóval tényleg nem azért mondom, mert nem hiszem el, hogy egy énekesnőből színésznő lehet (amúgy Kusakari Tamiyo sem színésznő, hanem hivatásos táncos). Egyszerűen a körülöttük sugárzó légkörben volt a különbség.

Az új filmmel kapcsolatban a többi szereplőről is elmondható, hogy elnagyolt, félig közhelyszerű téglákból épült fel a személyiségük. De ezt nincs jogom mondani. Elképzelhető, hogy a másik filmnél is ugyanez van, csak a japán téglákat és közhelyeket nem ismerem.

Ha valaki szívesen megnézné valamelyiket, annak mindkettőt ajánlom. Ha nevetni szeretne, akkor inkább az amerikait, ha gondolkodni akar, akkor inkább a japánt.


Korábban:
Mondolás tálbanfőtt

Testvérbejegyzés:
Hölgyválaszok