Final Fantasy VII – Dirge of Cerberus

Végigjátszottam a Dirge of Cerberust.

Furcsa egy játék. Kellemesen kezelhető volt (miután hozzászoktam). Izgalmasak voltak a pályák is, és lélegzetelállító volt a grafika. A szereplők is tetszettek. Ezúttal még a Final Fantasy VII-ben kevéssé kedvelt Yuffie-t is megkedveltem. Nőiesebb lett.

A történet érdekes volt. Igaz, kicsit megrémültem, amikor egy-két visszatekintésben megjelent főhősünk apja, de szerencsére semmi „a zord atya emléke” típusú darthvaderi butaság nem volt a történetben. Kimondottan tetszett az a húzás, hogy Lucretia az őrült tudós karjaiba menekült Vincent iránt érzett lelkifurdalása miatt (ugyanis Vincent apja Lucretia miatt halt meg).

A teljes régi stáb is előtűnt, két szereplő hiányzott csupán: Sephiroth (hiányzott a fenének) és Aerith. No persze, miért akarom látni Cloud szerelmét és Cloud ellenfelét egy játékban, amely nem Cloudról szól?

Összességében nagyon jó volt a hangulat, szép volt a befejezés, és a cselekmény a Final Fantasy-sorozathoz méltón tele volt gondolkodtató elemmel. Külön kiemelném Shelke figuráját, amely ugyan túl klisésnek tűnt elsőre, de végül nagyon eredeti személyiséget írtak neki.

Korábbi bejegyzések:
Mahjong a Final Fantasy VII-ben
Mononoke Hime vs. Nausicaa
Laputa – Castle in the Sky

I Dream of Jeannie

Talán Anthony Nelson lett volna a világ leghíresebb űrhajósa, ha rakétájának hajtóművében nem következett volna be valami végzetes hiba. Így azonban egy szigeten kellett tétlenül várnia a mentőalakulatot. Miközben S.O.S. feliratot épített kövekből és fadarabokból a partra, kezébe akadt egy palack, és…

Az biztos, hogy Nelson arra nem volt felkészülve, hogy egy dzsinn lakik benne. Azaz egy dzsinnlány, akit több ezer éve palackozott be egy kéretlen kérő bosszúból, amiért visszautasították. Később talán gondolt arra, hogy hülyének nézik, és kirakják az űrprogramból, ha bárkinek beszél róla, de azt nem tudhatta, hogy a dzsinnlány puszta jószándékból (vagy önzésből talán?) megpróbálja elválasztani őt menyasszonyától, akinek az apja történetesen bátor űrhajósunk felettese… És persze mindez csak a kezdet…

Szeretem az I dream of Jeannie című sorozatot. Akkor találkoztam vele, amikor pár éve idehaza vetítette a Viasat3 néhány epizódját Jeannie, a háziszellem címen.

Azért kedvelem, mert amellett, hogy nagyon szórakoztató, nem kanapékomédia. Pazar a látványvilága. Zseniális trükkök vannak benne, rengeteg díszlet, űrhajók, NASA… És persze a dzsinnlányt* alakító Barbara Eden gyönyörű. És szebbnél szebb ruhákat visel. Nem is beszélve a 60-as évek Amerikájának egyéb szépségeiről, békebeli hangulatáról.

Larry Hagman is nagyon jóképű, és elképesztően emberien viselkedik ebben a szokatlan helyzetben.

_______________________
*saját nővérét és anyját is ő alakítja XD

Filmekről korábban:
X-Men III. – Az ellenállás vége
Hosszú álom
Shall We…?

Interstella 5555

Na tessék, már megint filmet néztem munka helyett. Igaz, ezúttal csak egy hatvanperceset. Maga a film, az Interstella 5555 elég rendhagyó, legalábbis még nem sok hozzá hasonlót láttam. Elég izgalmas és kalandos története van, ám nincs alatta sem szinkron, sem zajok. Csak zene. Egy teljes album van alatta. A Daft Punk Discovery című lemeze, amely számomra teljesen ismeretlen volt, eddig csak egyetlen számot hallottam belőle, a Harder, Better, Faster, Strongert, amelyet a LEGO Battle Droid Band klipből ismertem.

A film maga is klipszerű, de színvonalát, történetét, vágástechnikáját tekintve sokkal inkább film, mint klip. Még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy elsőosztályú grafikai komponáltsága miatt a látvány nagyon jól illeszkedik a hangzáshoz.

A zene tetszett, jó volt a filmhez, akár kellemesnek is mondhatom, bár nem tudom, ha a film nem volna, meghallgattam volna-e. Az viszont elképzelhető, hogy így később hallgatni fogom, mert a zene megtelt számomra a történettel, így sokkal többet jelent majd.

A film viszonylag átlagosan indult, de nagyon szép és izgalmas. A látványvilága is igényes. A főhősnő alapból szép, az űrhajós meg, akit a történet főhősének érzek, viselkedésével, arcjátékával, vidám elszántságával David Starra emlékeztetett Isaac Asimov Űrvadász sorozatából. Pilótaruhája is a klasszikus scifi-kor öltözékeit idézte nekem.

Animékről korábban:
Mononoke Hime vs. Nausicaa
Laputa – Castle in the Sky
Millennium Actress

Mahjong a Final Fantasy VII-ben

Tegnap gondoltam egyet, és elővettem egy kicsit a Final Fantasy VII-et. Ahogy játszottam, egyszer csak egy mahjongtáblára bukkantam benne.

Jól kivehető, hogy az asztalon, amely mellett Cloud áll, szabályosan négyen játszottak. Látható az is, hogy ez egy félbehagyott parti. A fal fele már elfogyott, a talonban már sok kő van, de még egyik játékos sem mutatta be a lapját.

Korábbi bejegyzések:
Monoke Hime vs. Nausicaa
X-Men III. – Az ellenállás vége
Laputa – Castle in the Sky

Mononoke Hime vs. Nausicaa

Az utóbbi időben sorra nézem a Ghibli Stúdió filmjeit. Így került tegnap a kezembe, pontosabban a szemem elé a Nausicaa. Miyazaki Hayaótól már csomó filmet láttam, és mind tetszett, leszámítva a Lupin III-at aminek a stílusa egyáltalán nem jött be. Legutóbb a Laputa, az égi palotát nézhettem meg újként, de nagyon régen megvettem már dévédén a Chihiro szellemországbant is, és épp ma kaptam meg A vándorló palotát. Valamikor régen még láttam a Vadon hercegnőjét is, videóra is felvettem a tévéből, bár még nem néztem meg újra azóta sem.

Most, hogy a láttam a Nausicaát, megdöbbentett a két történet hasonlósága, noha a két világ gyökeresen különbözik, hiszen a Nausicaa egy elképesztően gazdag fantázival létrehozott önálló világ, míg a Vadon hercegnője szinte történelmi filmnek is majdhogynem elmegy.

A két történet sem kimondottan azonos, de a mondanivaló 85%-a mindenképpen. Tagadhatatlanul vannak közös látványelemek is. Igyekszem két szélsőségesen távoli példát hozni. A Vadon hercegnőjében a megvadult vadkanistenség formája és viselkedése megdöbbentően emlékeztet a Nausicaa ohmu-bogaraira; a Nausicaaban pedig a tolmék hadsereg hadúrnője is kísértetiesen hasonló Lady Eboshihoz, a Vadon hercegnőjének egyik hőséhez (hadseregének technológiáján túl viselkedésében is). A Nausicaa sokkal bonyolultabb, jobban megdolgoztatja a néző eszét, fantáziáját.

Számomra érthetetlen, hogy miért kellett tizenhárom évvel az idehaza A szél harcosai címen ismert Nausicaa megjelenése után szinte teljesen megismételni a történetet gyengébb szereplőábrázolásokkal. Vajon csak azért, hogy megnézzük, milyen lett volna a Nausicaa, ha Asbet herceg szemszögéből nézzük végig az eseményeket, amelyek ezúttal a XV. századi Japánban játszódnak? Aligha.

Akárhogy is, tény, hogy a Vadon hercegnője című anime egész jó, A szél harcosai viszont zseniális anime. Ez utóbbi mindenképp olyan, amit érdemes megnézni, többször is.

Animékről korábban:
Laputa – Castle in the Sky
Millennium Actress

X-Men III. – Az ellenállás vége

Nem mondhatnám, hogy meglepett a film. Legalább annyira jó volt, mint az első vagy a második. Volt pár dolog, ami nagyon tetszett, és volt pár dolog amit nagyon sajnáltam, mert nagyon nem tetszett, de azt hiszem, összességében nagyon jó film. Egyben méltó zárása is a történethármasnak.

Ami leginkább tetszett, egyrészről Vadóc gyógyulása és személyes happy endingje volt. Másrészt nagyon stílusosnak és elegánsnak tartom továbbra is Farkas figuráját. Hugh Jackman olyan arculatot adott ennek a filmhősnek, amely kiemelkedik a tucat férfifőszerepek sorából.

Ami nagyon nem tetszett, az egyrészt a hihetetlenül magas halálozási arány volt. Főnix annyi ártatlan embert atomizált, hogy ajaj… És ha már Főnixnél tartunk, valljuk be férfiasan, Famke Janssen bizony felszedett pár kilót a korábbi részek óta. Ez persze magában még nem lett volna baj, hiszen az örökfiatal Farkasnak is elnézi az ember, hogy kicsit… markánsabb lett az arca, mint korábban, de szegén Jean Greyre folyton olyan ruhákat adtak, amiben minden gramm tízszeresen látszott. Ott volt például a laborban az a combvillogtató ruhácska, amelyben úgy festett, mint egy tízgyermekes családanya. Ilyen a végeruha is, amiről szintén pontosan lehetett volna tudni, hogy nem fog bejönni a szemnek, hiszen Jennifer Garner is rémes tehenészlány-kinézetű lett a simuló piros dressztől az Elektrában.

Egyébként komolyan gondolkodom rajta, hogy valami nem stimmel velem. Szegény Mystic pácbanhagyásán annyira kibuktam, hogy még professzor Xavier halála sem tudott igazán megrázni. Végig azon izgultam, mi lesz szegény lánnyal. Kitaszítva, egyedül otthagyták megalázva és meztelenül egy szétvert konvoj kellős közepén cserébe, amiért hazudott, csalt, lopakodott, ölt és még fel is áldozta magát Magneto kedvéért. Tudom, Farkas Jean Greyt szerette, de engem egy ilyen igazságtalanság után Jean pusztulása nem tudott felzaklatni. Különösen azok után, hogy egyszer már elsirattuk szegényt, másrészt pedig lehetett tudni (a professzor megöléséből), hogy Főnix amúgy is menthetetlen.

A film vége minden tekintetben nagyon tetszett. Nagyon örülök, hogy Hugh Jackman és Ian McKellen mellett ezúttal Halle Berryre is több idő jutott.

Ha valamit komolyan sajnálok, hogy nem tudtuk meg végül (egy bevágáson kívül), mi lett Mystickel. Mondom, én nagyon drukkoltam neki egy boldog befejezésért. Tipikusan az a figura volt, aki sehol nem találja a helyét, ezért könnyű rosszra bírni. Ennek ellenére szerettem, mert szép volt (igaz, ez Rebecca Romijn érdeme), különleges, és nagyon igazságtalanul bántak vele.

Filmekről korábban:
Hosszú álom
Shall we…?

Laputa – Castle in the sky

Tegnap éjszaka néztem meg a Laputa − Castle in the sky című animét, amelyet már régen szerettem volna látni.

Egy pillanatra sem tudtam abbahagyni. Ráadásul az elképesztő mélységábrázolás időnként még a tériszonyt is rám hozta, pedig azt nem könnyű. Az Én, a robot végső verekedős jelenetében, amikor körbefordult a kamera a palló alatt, akkor sem éreztem annyira a mélységet, mint a Laputában a vasúti üldözés végén.

Igen, ebben a filmben aztán minden volt: humor, üldözés (levegőben, gyalogszerrel, vonaton), kaland, szomorúság és még rengeteg minden, amiről kár volna beszélni, hiszen csak lelőném a poént azok számára, akik esetleg még nem látták a filmet.

Pedig kár volna érte, mert a Laputát megnézni és végigizgulni egyaránt érdemes. Már csak azért is, mert volt valami ebben a történetben (látványon és izgalmon túl), amiért érdemes ismerni. Egyértelműen a többször nézhető/nézendő filmek kategóriájába tartozik.

Korábbi néznivalók:
Jégkorszak 2: Az olvadás
Hosszú álom
Millennium Actress

Jégkorszak 2: Az olvadás

Kedves, jópofa szórakoztató kis mozi volt. A grafika még szebb volt, mint az előző részben, a történet pedig, hát istenem, kicsit szétesett, de nem követelhet az ember mindent…

Csak egy valamit nem értettem. Hogy lehettek mamutbarátunknak, aki egykor szerető férj és családapa volt, ilyen kamaszmód ostoba problémái…

Az egyes sokkal jobb, de azért ez is kedves (még a táncjelenetek ellenére is).

Néznivalókról korábban:
Hosszú álom
Millenium Actress
Shall we…?

Hosszú álom

Nagyon kellemes mozi volt, bár mintha lett volna benne egy törés, amikor a film közepe táján Philip Marlowe egy volt alkalmazott üldözésébe kezdett. Később kitisztult a kép, és a szálak összetalálkoztak, de a közepe táján határozottan leült a film.

Különösen érdekes volt a hasonlóság aközött, ahogy főhősünk a nőket fűzte, és ahogy a főhősnőt. Pusztán léptékkülönbség volt a kettő között. Meg az, hogy a többit természetesen az erkölcsös Egyesült Államok szülötte lévén nem csókolta meg.

Néznivalókról korábban:
Millenium Actress
Shall we…?

Millenium Actress

Pár perce fejeztem be a Millennium Actress című filmet. Régen láttam olyat, amely ilyen jólesett. Történetszerkesztése, menete, elbeszélői stílusa mind-mind igen virtuóz. Üdítően szokatlan, de egyáltalán nem zavaró.

Maga a történet egy színésznőről szól, aki még a második világhábrú előtt szinte kamaszként kerül a filmiparba. Bár ha színésznőről szól egy film, akkor általában (ld. Sztárom a párom) az újságírók testesítik meg a tudatlan gonoszakat, ebben a történetben ilyet hiába is keresne az ember.

Ahogy az emberek életében túlnyomórészt, úgy ebben a történetben sincs gonosz. A konfliktus a sors sodró erejével szemben alakul ki inkább. Azt mondhatnánk, ááá, hétköznapi! Ám, mivel egy ilyen konfliktus sokkal közelebb áll hozzánk, hatásosabbá, átélhetőbbé lesz az egész film.

Helyenként előbukkanó humora önfeledten nevettető épp úgy, ahogy még a legszomorúbb életnek is vannak ilyen pillanatai.

Filmszerepek váltogatják egymást a valósággal a szemünk láttára: jelenetek, napok, filmek, évek. Egy teljes élet pereg le a szemünk előtt. Szinte időutazás*. Egy életfilm.

_____________________
*különösen érdekes a két életrajzi beszélgetést folytató riporter szerepe a történetben, kívülállókénti megjelenésük

Korábban:
A csavar fordul egyet
Shall we…?
Mondolás tálbanfőtt

A csavar fordul egyet

Múlt pénteken olvastam el Henry James A csavar fordul egyet című regényét.

Tetszett, bár számomra túl sok volt a természetfeletti, és túl kevés a lélektan. A történet viszont annál tanulságosabb. Megjegyzem, érdekes megfigyelni a kerettörténet és a főcselekmény éles kontrasztját – ez a mai emberekről is sokat elárul.

Korábban:
Shall we…?
Mondolás tálbanfőtt

Shall We...?

Nemrég láttam két érdekes filmet. Az egyik a japán Shall we ダンス? (1996) volt, a másik pedig az amerikai Shall We Dance? (2004), amely Hölgyválasz címmel került a magyar mozikba, és forgatókönyvében az előbbit követte.

Mindkét film nagyon szórakoztató volt, bár különös módon a japán visszafogottsága után az amerikai kimondottan harsány volt.

A két film ugyan hasonló történetet dolgozott fel, de a két különböző zárás miatt a mondanivalójuk teljesen más. Ez persze könnyen érthető, hiszen a világ, amelyben játszódnak, nagyon sokban különbözik.

Ennek ellenére azonban érdekes módon számomra sokkal realistábbnak tűnt a Shall we ダンス?. Nem azért, mintha a japán környezet közelebb állna a számomra ismert (magyar) valósághoz, mint az amerikai. Nem, ez biztosan nem így van. Ha okot keresünk, azt hiszem, az emberek viselkedése volt sokkal természetesebb az alapszituációból feltételezhető normákhoz képest, mint a másikban.

A két férfi főszereplő egyaránt nagyon jó volt a maga világában (ez mondjuk Richard Gere-től nem meglepő), de a két főhősnő közül szerintem Kusakari Tamiyo jobb volt, mint Jennifer Lopez.

Itt most nem előítéletről van szó. Láttam már Jennifer Lopezzel olyan filmet, amely tetszett (Angyali szemek), szóval tényleg nem azért mondom, mert nem hiszem el, hogy egy énekesnőből színésznő lehet (amúgy Kusakari Tamiyo sem színésznő, hanem hivatásos táncos). Egyszerűen a körülöttük sugárzó légkörben volt a különbség.

Az új filmmel kapcsolatban a többi szereplőről is elmondható, hogy elnagyolt, félig közhelyszerű téglákból épült fel a személyiségük. De ezt nincs jogom mondani. Elképzelhető, hogy a másik filmnél is ugyanez van, csak a japán téglákat és közhelyeket nem ismerem.

Ha valaki szívesen megnézné valamelyiket, annak mindkettőt ajánlom. Ha nevetni szeretne, akkor inkább az amerikait, ha gondolkodni akar, akkor inkább a japánt.

Korábban:
Mondolás tálbanfőtt

Testvérbejegyzés:
Hölgyválaszok

Mondolás tálbanfőtt

Hozzávalók: 8 szikkadt zsemle vékony szeletekre vágva 6 egész tojás 25 dkg darált mandula kb. 20 evőkanál kristálycukor 10 dkg vaj 3 dl tejszín 5 dl meleg tej 2 citrom reszelt héja 3 tasak vaníliás cukor kevéske só Készítése: (Ez a mennyiség elég nagy adag, két jénaiban fért el, az egyik kerek, saccra kétliteres, a másik kicsit nagyobb, ovális, körülbelül két és fél literes volt.)

A tálat kikentem vajjal. A mandulát megdaráltam.

Az egész tojásokat 6 evőkanál cukorral, két tasak vaníliás cukorral, a reszelt citromhéjjal kézi robotgép segítségével jó habosra kikevertem.

A tejet megmelegítettem, hozzáadtam a tejszínt, 2-3 evőkanál cukrot, egy tasak vaníliás cukrot, egy csipet sót és jól elkevertem.

A zsemlét vékonyan felszeleteltem, egyenként belemártottam a tejszínes tejbe, kicsit kinyomkodtam, majd belemártottam a habos tojásos keverékbe, és beletettem a jénaiba. Amikor egy réteg benne volt, megszórtam a darált mandulából egy-két evőkanálnyival, majd cukorral, és minden rétegre egyenletesen apró vajdarabkákat is tettem. Addig ismételtem, míg el nem fogyott minden. A tetejére mandulás cukor került vajdarabkákkal.

Meleg sütőben addig sütöttem, amíg a teteje megpirult.

A sütési idő kb. 40–45 perc.