2008. február 24., vasárnap

Hölgyválaszok

Vásárlás közben szembetalálkoztam a Hölgyválasz című amerikai filmmel, amely japán elődje kapcsán már szóba került. Ha már ennyire aktuális, nem hagyhattam ott, és mivel nagyon kíváncsi voltam rá, hogy dolgozzák fel ugyanezt a témát Amerikában, rögtön megnéztem.

Sajnos első nézésre nem tudtam elvonatkoztatni a nemrég látott művészfilmtől1, mert az nagy hatást tett rám. Valószínűleg fordított sorrendben mindkettőt zavartalanul élveztem volna. :)

Azt hiszem, a fő különbség, amit leginkább a két kultúra különbözősége hív elő, úgy fogalmazható meg, hogy az amerikai inkább szórakoztató, a japán pedig mélyebb. A japán változat szereplői (a mellékszereplői is!) tragikusabb figurák, és nagyon tartózkodóak, amit az amerikai lazaság, szókimondás és humor módosít annyira, hogy, szerintem, kimondható, hogy két különböző történet született ugyanabból a vázlatból, mégha sokszor pontosan átvett jelenetekkel találkozunk is. Imádtam a japánban azt a feszültséget, ami a visszafogottságból és a szereplők mélyebben rejtett érzéseiből fakadt. Teljesen máshogy hatott az a két helyzet, amikor a két táncostársat sértés érte, arról nem is beszélve, hogy sokkal jobban igazolva éreztem, miért leplezi parókával kilétét a kolléga. És látványosabb volt a változás is, ami a paróka ledobása után járt: a furcsa mozdulatokat az újabb verzióban önbarnító krémmel kapcsolatos problémákra redukálták. (Milyen sokatmondó :) ) A kétféle táncosnő (Mai és Paulina) alakja nagyon különböző azáltal, hogy míg Mai hideg, Paulina egyáltalán nem az, annyira nem, hogy kétszer is elsírja magát, sőt meghívatja magát vacsorára és felajánlja a tánckorrepetálást a verseny előtt. Szerintem a japán verzióban pont attól érdekes az, hogy a lány kéri fel táncolni a férfit a film végén, mert korábban nem tette volna meg. Paulina végig kedves és szomorú, míg Mai hideg és hiú. Paulina azt köszönheti a főszereplőnek, hogy rájön, táncolni akar. Ez igen gyenge amellett, hogy Mai arra ébred rá, „egyedül táncolt”, önző volt, és újrakezdi máshogy. Nagyon sajnáltam, hogy kihagyták azt a motívumot (a férfi megvédi táncosát), ami erre ráébreszti őt, mert nagyon tetszett! A másik kedvencem az, amikor a feleségével táncol a főszereplő. Ezt mindkét változat nagyon jól megoldotta, de itt is az elsőnek adnék több pontot. Kevesebb szóval (és teljesen más körülmények között!!) sokkal meghatóbb volt, mint a vörösrózsás-vallomásos átírás.

Az amerikaiba beleírtak szereplőket, jeleneteket. A feleséget emelem ki, akinek több szerepe van (vagy inkább többször kap szót), és nagyon jól van megformázva.

Igazából nem vagyok igazságos, amiért összemérem a két filmet, mivel más funkcióval születtek, más műfajban. Az én pontozási szempontom szerint nyilván a japán győz. Pedig valójában mindkét film nagyszerű a maga nemében. Az amerikai a történet tökéletes átültetése a nyugati kultúrába, igényes vígjáték készült belőle. Rendkívül szórakoztató, végignevettem az egészet, és ha nem ismertem volna az elődjét, semmit nem hiányoltam volna belőle. Talán többszöri megnézés után önmagáért is élvezni fogom.

2008. február 19., kedd

9 és 1/2 randi

[…] Nem tetszett. Egész jól indult, de aztán egyre jobban elamerikaiasodott, és ez nagyon bénán állt neki. A történet teljesen kikövetkeztethető volt, pl. annyira lehetett tudni, amikor véletlenül kiderült a néző számára, hogy a lány írásának az utolsó jelenete csónakban játszódik, és ez a srác szerint túl nyálas, hogy mi lesz az utolsó jelenet! Nyálas is lett, az biztos, de már az előzmények is azok voltak!! Szívesen játszanék olyat, hogy levetítik egy film elejét, és én megjósolom a folytatást, és ha nyerek, a film pocsék. Persze vannak olyan ismert sémára épülő populáris filmek, amelyek szórakoztatóak, és jónak mondhatók a maguk kategóriájában. Ez nem az. […]