Vasököl

Amikor megtudtam, hogy hamarosan menni fog a moziban a Vasököl című film, elsőre érdektelennek tűnt. Hugh Jackman volt az oka, hogy később felfigyeltem rá, ő ugyanis mindig újat hoz a filmjeibe, legyen az egy a tucatjával gyártott képregényfilmek közül (X-men-sorozat), egy elgondolkodtató, borzongató film, mint a Tökéletes trükk vagy akár egy átlag romantikus vígjáték (Kate és Leopold). A Van Helsinget sokan utálják, de tagadhatatlan, hogy Hugh Jackman remek benne, és sikeresen, hitelesen eleveníti meg a vámpírfilmek hőn óhajtott figuráját: a férfit, akik kőkemény, de mégis sebezhető önellentmondás nélkül.

A Vasököl története annak a Richard Matheson nevű scifiírónak az egyik novellájából merít, akinek 1954-ben írt Legenda vagyok című regényét négyszer dolgozták már fel filmvásznon, legutóbb Will Smith főszereplésével. Szintén ő adta az alapötletét Spielberg 1971-es Párbaj című filmjének, amelyben a kísérteties tanker űzi a megfélemlített személyautót, és amelynek diadalmas befejezését azóta is minden autós átérzi, amikor leelőz egy kamiont.

Tehát adott egy jó történet és egy jó színész, a kivitelezés pedig maga is remek lett. Régen láttam filmet, amely annyira akciódús és mozgalmas, hogy elejétől végig izgul alatta az ember, és közben ennyire mértéktartó. A legjobb az benne, hogy a háttérben valódi emberi kapcsolatokról van szó, a jellemek hitelesen kibontakoznak, fejlődnek, és mindez cseppet sem szájbarágós vagy giccses. Nehéz volna például még egy olyan filmet mondanom, ahol egy kisfiú szerepe ennyire jelentős, mégis természetes kisfiúként viselkedik.

Hugh Jackman szerepe új volt a korábbiakhoz képest, a film nagy részében született vesztes, még csak nem is rokonszenves, aztán apránként megváltozik a film végére.

Külön érdekes a filmben az a generációk közötti különbség, amely apa és a fia között fennáll. Az apa egykor ökölvívó volt, a történet idejére azonban már csak egy kihalt sportág utolsó mamutja. A fia pedig már a robotbox rajongója, nem ismert mást életében, csak ezt, neki ez a sport. Ez azonban nem elválasztja őket, hanem megteremti helyüket a másik mellett, a két különböző tudás, a technológiai ismeretek és a valódi sporttapasztalat, kiegészíti egymást.

A film utolsó erénye, amelyről írni szeretnék még, a befejezés. Gyors, frappáns, giccsmentes, hihető.

Hasonló témák korábbról:
Hasonmás
Hétvégi filmek (Az őslakó)
Én, a robot (a bejegyzést hamarosan újra feltöltjük)