2008. szeptember 15., hétfő

Üzenet az űrből

Jó rég nem írtam filmről itt a naplóban, úgyhogy itt az ideje, hogy ezt pótoljam. Sőt, a legjobb pillanat van most erre, mert egy olyan filmet láttam, ami sok mindennek nevezhető, csak hétköznapinak nem. Címe: Üzenet az űrből.

1978-ban forgatták, és mi tagadás, ordít róla, hogy készítőinek nagyon megtetszett a Csillagok háborúja. Félelem nélküli botcsinálta vadászpilóták, gonoszok elpusztítása magától értetődő reaktorrobbantással, meg minden. A trükkök mára nagyon vérszegénynek tűnnek, de a kor színvonalához képest szerintem egész jók voltak, és be kell vallanom, hogy a történet is sok váratlan fordulatot hozott. Mind közül talán a legmegdöbbentőbb az volt, amikor hős pilótáink simán eladták Emeralda hercegnőt egy gnóm plútóinak, hogy a pénzen alkatrészeket vehessenek maguknak.

Han Solónak még van mit tanulnia pofátlanságból.

A történet minden furcsasága ellenére szórakoztató volt, kellemes kis scifi, az átemelések és az egymástól borzasztóan idegen elemek hanyag összegyúrása ellenére egész önálló történettel. Ha valami mégis gondot jelentett benne, az a dramaturgia volt. Mondjuk a magyar szinkron rendezői sem tettek ki magukért, de az is biztos, hogy egy-két jelenetre ráfért volna az újrafelvétel.

Mindent összevetve azért azt mondom, ez egy olyan film, amiben vannak jó ötletek, és minden vérbeli scifirajongónak látnia kell, hogy végigizgulja vagy végigmosolyogja: ahogy kellemesebb.


Scififilmekről korábban:
Milla Jovovich (Az ötödik elem, Resident Evil, Ultraviolet) (a bejegyzést hamarosan újra feltöltjük)
A bárány és a fejvadász (A szárnyas fejvadász) (a bejegyzést hamarosan újra feltöltjük)
A feladat (a bejegyzést hamarosan újra feltöltjük)

2008. április 13., vasárnap

Don Pasquale

Operában voltam. Donizetti Don Pasqualéját láttuk. Nagyon tetszett, jólesett az élmény! :) Találtam a youtube-on két duettet a régi szereposztásból (Gregor József, Miller Lajos, Rost Andrea), ezeket tettem be.

Nem a történet, a zene ragadott magával! és az, ahogy megvalósította a szerző a történetet, ahogy bemutatják az áriák a különböző helyzeteket, stb.

A komikus részek pedig általában tényleg komikusak voltak, igaz, néha elfogott az az érzés, hogy inkább tragédiába illő, ahogy elbánnak az öregemberrel (ld. pl. az első videón).

Szép vasárnapi program volt! Szívesen megnézném újra az előadást!

2008. február 24., vasárnap

Hölgyválaszok

Vásárlás közben szembetalálkoztam a Hölgyválasz című amerikai filmmel, amely japán elődje kapcsán már szóba került. Ha már ennyire aktuális, nem hagyhattam ott, és mivel nagyon kíváncsi voltam rá, hogy dolgozzák fel ugyanezt a témát Amerikában, rögtön megnéztem.

Sajnos első nézésre nem tudtam elvonatkoztatni a nemrég látott művészfilmtől1, mert az nagy hatást tett rám. Valószínűleg fordított sorrendben mindkettőt zavartalanul élveztem volna. :)

Azt hiszem, a fő különbség, amit leginkább a két kultúra különbözősége hív elő, úgy fogalmazható meg, hogy az amerikai inkább szórakoztató, a japán pedig mélyebb. A japán változat szereplői (a mellékszereplői is!) tragikusabb figurák, és nagyon tartózkodóak, amit az amerikai lazaság, szókimondás és humor módosít annyira, hogy, szerintem, kimondható, hogy két különböző történet született ugyanabból a vázlatból, mégha sokszor pontosan átvett jelenetekkel találkozunk is. Imádtam a japánban azt a feszültséget, ami a visszafogottságból és a szereplők mélyebben rejtett érzéseiből fakadt. Teljesen máshogy hatott az a két helyzet, amikor a két táncostársat sértés érte, arról nem is beszélve, hogy sokkal jobban igazolva éreztem, miért leplezi parókával kilétét a kolléga. És látványosabb volt a változás is, ami a paróka ledobása után járt: a furcsa mozdulatokat az újabb verzióban önbarnító krémmel kapcsolatos problémákra redukálták. (Milyen sokatmondó :) ) A kétféle táncosnő (Mai és Paulina) alakja nagyon különböző azáltal, hogy míg Mai hideg, Paulina egyáltalán nem az, annyira nem, hogy kétszer is elsírja magát, sőt meghívatja magát vacsorára és felajánlja a tánckorrepetálást a verseny előtt. Szerintem a japán verzióban pont attól érdekes az, hogy a lány kéri fel táncolni a férfit a film végén, mert korábban nem tette volna meg. Paulina végig kedves és szomorú, míg Mai hideg és hiú. Paulina azt köszönheti a főszereplőnek, hogy rájön, táncolni akar. Ez igen gyenge amellett, hogy Mai arra ébred rá, „egyedül táncolt”, önző volt, és újrakezdi máshogy. Nagyon sajnáltam, hogy kihagyták azt a motívumot (a férfi megvédi táncosát), ami erre ráébreszti őt, mert nagyon tetszett! A másik kedvencem az, amikor a feleségével táncol a főszereplő. Ezt mindkét változat nagyon jól megoldotta, de itt is az elsőnek adnék több pontot. Kevesebb szóval (és teljesen más körülmények között!!) sokkal meghatóbb volt, mint a vörösrózsás-vallomásos átírás.

Az amerikaiba beleírtak szereplőket, jeleneteket. A feleséget emelem ki, akinek több szerepe van (vagy inkább többször kap szót), és nagyon jól van megformázva.

Igazából nem vagyok igazságos, amiért összemérem a két filmet, mivel más funkcióval születtek, más műfajban. Az én pontozási szempontom szerint nyilván a japán győz. Pedig valójában mindkét film nagyszerű a maga nemében. Az amerikai a történet tökéletes átültetése a nyugati kultúrába, igényes vígjáték készült belőle. Rendkívül szórakoztató, végignevettem az egészet, és ha nem ismertem volna az elődjét, semmit nem hiányoltam volna belőle. Talán többszöri megnézés után önmagáért is élvezni fogom.

2008. február 19., kedd

9 és 1/2 randi

[…] Nem tetszett. Egész jól indult, de aztán egyre jobban elamerikaiasodott, és ez nagyon bénán állt neki. A történet teljesen kikövetkeztethető volt, pl. annyira lehetett tudni, amikor véletlenül kiderült a néző számára, hogy a lány írásának az utolsó jelenete csónakban játszódik, és ez a srác szerint túl nyálas, hogy mi lesz az utolsó jelenet! Nyálas is lett, az biztos, de már az előzmények is azok voltak!! Szívesen játszanék olyat, hogy levetítik egy film elejét, és én megjósolom a folytatást, és ha nyerek, a film pocsék. Persze vannak olyan ismert sémára épülő populáris filmek, amelyek szórakoztatóak, és jónak mondhatók a maguk kategóriájában. Ez nem az. […]

2008. január 26., szombat

Az arany iránytűről

Most néztük meg Az arany iránytűt.

Hú, de mérges vagyok!! Az egy dolog, hogy az elején a szánkba rágják azt, amire a regény olvasásakor magunktól jövünk rá, de lehagyták a végét!! Pedig nem akárhogy végződik, nagyot fordít a történeten!!!! Ajánlom mindenkinek a regényt!

Kiegészítésképpen azért meg kell jegyeznem, hogy az említetteket leszámítva jól megcsinálták a filmet.