Nemrég láttam két érdekes filmet. Az egyik a japán Shall we ダンス? (1996) volt, a másik pedig az amerikai Shall We Dance? (2004), amely Hölgyválasz címmel került a magyar mozikba, és forgatókönyvében az előbbit követte.
Mindkét film nagyon szórakoztató volt, bár különös módon a japán visszafogottsága után az amerikai kimondottan harsány volt.
A két film ugyan hasonló történetet dolgozott fel, de a két különböző zárás miatt a mondanivalójuk teljesen más. Ez persze könnyen érthető, hiszen a világ, amelyben játszódnak, nagyon sokban különbözik.
Ennek ellenére azonban érdekes módon számomra sokkal realistábbnak tűnt a Shall we ダンス?. Nem azért, mintha a japán környezet közelebb állna a számomra ismert (magyar) valósághoz, mint az amerikai. Nem, ez biztosan nem így van. Ha okot keresünk, azt hiszem, az emberek viselkedése volt sokkal természetesebb az alapszituációból feltételezhető normákhoz képest, mint a másikban.
A két férfi főszereplő egyaránt nagyon jó volt a maga világában (ez mondjuk Richard Gere-től nem meglepő), de a két főhősnő közül szerintem Kusakari Tamiyo jobb volt, mint Jennifer Lopez.
Itt most nem előítéletről van szó. Láttam már Jennifer Lopezzel olyan filmet, amely tetszett (Angyali szemek), szóval tényleg nem azért mondom, mert nem hiszem el, hogy egy énekesnőből színésznő lehet (amúgy Kusakari Tamiyo sem színésznő, hanem hivatásos táncos). Egyszerűen a körülöttük sugárzó légkörben volt a különbség.
Az új filmmel kapcsolatban a többi szereplőről is elmondható, hogy elnagyolt, félig közhelyszerű téglákból épült fel a személyiségük. De ezt nincs jogom mondani. Elképzelhető, hogy a másik filmnél is ugyanez van, csak a japán téglákat és közhelyeket nem ismerem.
Ha valaki szívesen megnézné valamelyiket, annak mindkettőt ajánlom. Ha nevetni szeretne, akkor inkább az amerikait, ha gondolkodni akar, akkor inkább a japánt.
Mondolás tálbanfőtt
Hölgyválaszok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése