2006. november 4., szombat

Mononoke Hime vs. Nausicaa

Az utóbbi időben sorra nézem a Ghibli Stúdió filmjeit. Így került tegnap a kezembe, pontosabban a szemem elé a Nausicaa. Miyazaki Hayaótól már csomó filmet láttam, és mind tetszett, leszámítva a Lupin III-at aminek a stílusa egyáltalán nem jött be. Legutóbb a Laputa, az égi palotát nézhettem meg újként, de nagyon régen megvettem már dévédén a Chihiro szellemországbant is, és épp ma kaptam meg A vándorló palotát. Valamikor régen még láttam a Vadon hercegnőjét is, videóra is felvettem a tévéből, bár még nem néztem meg újra azóta sem.

Most, hogy a láttam a Nausicaát, megdöbbentett a két történet hasonlósága, noha a két világ gyökeresen különbözik, hiszen a Nausicaa egy elképesztően gazdag fantázival létrehozott önálló világ, míg a Vadon hercegnője szinte történelmi filmnek is majdhogynem elmegy.

A két történet sem kimondottan azonos, de a mondanivaló 85%-a mindenképpen. Tagadhatatlanul vannak közös látványelemek is. Igyekszem két szélsőségesen távoli példát hozni. A Vadon hercegnőjében a megvadult vadkanistenség formája és viselkedése megdöbbentően emlékeztet a Nausicaa ohmu-bogaraira; a Nausicaaban pedig a tolmék hadsereg hadúrnője is kísértetiesen hasonló Lady Eboshihoz, a Vadon hercegnőjének egyik hőséhez (hadseregének technológiáján túl viselkedésében is). A Nausicaa sokkal bonyolultabb, jobban megdolgoztatja a néző eszét, fantáziáját.

Számomra érthetetlen, hogy miért kellett tizenhárom évvel az idehaza A szél harcosai címen ismert Nausicaa megjelenése után szinte teljesen megismételni a történetet gyengébb szereplőábrázolásokkal. Vajon csak azért, hogy megnézzük, milyen lett volna a Nausicaa, ha Asbet herceg szemszögéből nézzük végig az eseményeket, amelyek ezúttal a XV. századi Japánban játszódnak? Aligha.

Akárhogy is, tény, hogy a Vadon hercegnője című anime egész jó, A szél harcosai viszont zseniális anime. Ez utóbbi mindenképp olyan, amit érdemes megnézni, többször is.


Animékről korábban:
Laputa – Castle in the Sky
Millennium Actress

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése