2007. május 15., kedd

Könyvcsomag

Elvertem ma egy kis pénzt a Bookline-nál. Három könyvet vettem. Elsőként Erich Frommtól A szeretet művészetét. Ezt már el is olvastam. Szerzője valahol fél úton van a lélekelemző és a filozófus között. Értelmesen, érthetően és tapintatosan beszél a témáról: mi is a szeretet, miért olyan fontos, és miért van, hogy az emberek többsége soha senkit nem szeret valójában.

A másik két könyv Carl Sagan két új kötete volt: a Milliárdok és milliárdok valamint a Broca agya. Sagan egyike azoknak az embereknek, akit mindenki ismer a földön, igaz, néhányan nem tudnak nevet társítani alakjához. Zseniális gondolkodó és űrkutató volt, az ő ötlete alapján született meg a SETI-program¹, és az ő érdeme a Voyager-szondán űrbe küldött aranylemezke, amely a Föld űrbeli elhelyezkedését, és az emberiség számos különböző nyelvének mintáját tartalmazza (mint holmi Rosetti-kő). És amúgy ő írta a Kapcsolat című regényt is, amelyből Jodie Fosterrel forgattak filmet.

Számomra azonban nem ezért fontos. A két tanulmánygyűjteményt azért vettem meg, mert egyszerűen remek esszéíró. Nem azért az, mert 1978-ban Az éden sárkányai című rövidtanulmány-gyűjteményére Pulitzer-díjat kapott. Hanem a díjat is azért kapta mert jó.² Egyszerűen érdekes, szellemes és megkapó módon tud írni. Mintha nem is tanulmányt, hanem novellát olvasnék, ha őt tartom a kezemben.

____________________________
¹ SETI: 'Search for Extra-Terrestrial Intelligence', 'kutatás földönkívüli értelem után' A tervezetről itt olvashatsz bővebben magyarul: seti.tavkapcsolat.hu
² Lehet, hogy furán hagzik, amit írtam, de sokan, akik szerzői díjakat kapnak, rettenetesen unalmas fráterek. Elég, ha Eco nagyképű terjengősségére gondolok. Brrr…

Korábbi olvasnivalók:
A nyári délutánok
A csavar fordul egyet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése