Mikor a napokban elolvastam Diana Wynn Jonestól A vándorló palotát, nagyon kellemesen szórakoztam.
Korábban már láttam a történetből készült animét, ami szintén színvonalas, és mivel európai történetből írták, kiválóan alkalmas arra, hogy rajta keresztül ismerkedjen valaki az animékkel, mivel kevés benne a sajátosan japán, tőlünk idegen elem.
A film látványvilága lenyűgöző, zenéje pedig telitalálat lett, nagyon hangulatos légkört biztosít a bemutatott világnak. Ezek után szinte biztos voltam benne, hogy sokkal jobb, mint a regény, amelyből írták, de nagyot tévedtem. A film remek, de a regény túltesz rajta.
Cselekményét tekintve eleinte a két történet ugyanaz, ám később egyre több különbség jelentkezik. A film végül kissé zsákutcába kerül, mert az utolsó öt percre hagyják az összes szál lezárását, ami nem egészen szerencsés, és például a háború megoldása kimondottan eröltetett.
Érdekes dramaturgi döntés a fekete ajtó mögötti titok megváltoztatása is. Ez azontúl, hogy egy érdekes háborúellenes szálat vezet be a cselekménybe egyúttal vállalja azt is, hogy Howl varázslót másképpen teszti hősiessé, mint a regény. Ez belefér, mégis úgy érzem, a könyv cselekménye egységesebb, története kerekebb, és jobban eldolgozták benne a szálakat.
Legutóbb, amikor egy filmre ültetett mesevilágot összevetettem az eredeti könyvvel, Neil Gaiman Csillagporának esetében, enyhe csalódottságot éreztem, mert a szerző sziporkázóan szellemes volt, csakhogy lekezelően és lenézően viszonyult a történet világához, amit taszító írói magatartásnak érzek. Azt az érzést kelti bennem, mintha rám akarna sózni valaki egy tál süteményt, amiről ő maga úgy gondolja, kissé penészes.
A vándorló palota ilyen szempontból sokkal jobban tetszik, mert az írónő szellemes, eredeti, de szeretettel és kedvesen mutatja be a világot, így könnyebb azonosulni a szereplőkkel és izgulni értük. Mindez persze távolról sem jelenti a humor hiányát, pusztán más előjellel nevetünk, mint Gaimannél.
A fekete ajtó eredeti titka kimondottan tetszett. Harry Potter világának egyik fontos gyökere kígyózik arra, de nem szeretném kifecsegni mi van ott.
A film jó, a könyv viszont azon túl, hogy szórakoztató, irodalmi igényességű, ezért érdemes elolvasni.
Jane Austen a filmvásznon
Csillagpor (Stardust)
Az utolsó egyszarvú
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése