Spike Milligan: Milligan könyve a Teremtésről – szellemes szösszenet, hogyan íródna ma a Biblia. Hibája, hogy annyira kultúrafüggő, hogy a poénokhoz többnyire lábjegyzet kell, így nem nagyon csattannak. Ezenkívül a biblikus stílusjáték szerintem nem szórakoztató annyira, hogy egy novellahosszan kitartson. Ami azért tetszett: „És szóla az Isten Noénak, mondván: Menj ki a bárkából! Noé megcselekedte vala és háromezer lábnyit zuhant.”
Kovács T. Mihály: Olajpusztító – érdekes gondolatra épülő novella, hossza a témának pont megfelelő egyszerű, rémítő csattanóval a végén. Rámutat arra, miért nem helyes napjaink infrastruktúráját egyetlen energiahordozó köré felépíteni. Jóslatai elég félelmetesek, és jól belegondolva reálisak is.
Robert Silverberg: Csontház – hangulatos, eredeti scifi. Rövid idő alatt felépíti a világot, a főhős jellemét és egy remek, csattanós történetet, amely elejétől végéig tele van feszültséggel. Tetszett a mondanivalója.
Mike Resnick: Végső megoldás – mindig egyszerűbb egy csoportot okolni a gondokért, mintsem megoldani őket. A történet arról szól, mi van, ha eltűnik mindenki, akit okolni lehet. Szellemes, rövid és frappáns. Csattanója nem a legeredetibb, de megjárja. A fordítás stílusa jól fekszik a mondanivalóhoz.
James P. Hogan: A béke barátja – érdekes időutazós történet, ahol a különböző jövők mind ugyanott akarnak változtatni a múlton: „Ha Hitler nem lett volna…”. A történet hátulütője egy logikai bukfenc: ha a jóságos Hitler nem hal meg, akkor a jövő békés, tehát nem jön senki a jövőből, aki megölje, tehát nem hal meg. Akkor miért vannak időutazók, akik mégis megölik. Legfeljebb arra tudok gondolni, hogy a gonosz Hitler úgyis megölte volna a jót. Ilyen szempontból viszont mindegy, volt-e jó Hitler, hiszen az időkommandósok nélkül is meghalt volna. A csattanó szárazan kattan, mint egy csütörtököt mondott puska. Az sem vált előnyére a novellának, hogy egy darab (nem tudni, egy mondat, egy bekezdés vagy egy hasáb) láthatóan kimaradt belőle.
Cordwainer Smith: A Q/81. háború – nem ez az első sportként űzött háború, amiről olvastam, de rövid és frappáns novella. Azt mondom, ha meg kell tenni, ez a módja. Feszüljenek egymásnak a szimulátorok, és akik akarják, öljék egymást, de ne a lakosság kárára. Sőt, mondja a novella, ez sport, a közönség drukkol, és Q-sugaras teleszkópokat vesz. Persze ki háborúzna, ha az valóban sport lenne, egyenlő esélyekkel? A történet Sagan Hétfő esti vadászok című cikkét juttatta eszembe.
Erneszt Marinyin: Holnaputáni gondok – a novella felteszi a hagyományos kérdést: kell-e törődnünk ma azzal, mi lesz holnap? Persze, gondoljuk, de nem teszünk semmit. Elsőre azt hittem, egy időutazó-történet lesz ez is, de egészen másképp alakult, mint vártam. A befejezés mondanivalója érdekes és megszívlelendő, viszont jobban tetszene a történet rövidebben. Érdemes volna első helyen kihúzni a kvantumok színének vöröseltolódásáról szóló részt…
Összegzés: a számból az Olajpusztító és a Csontház nagyon tetszettek. A végső megoldás és A Q/81. háború is megért egy mosolyt. A folytatásost nem olvastam, mert nem ismerem a sztori elejét, igaz, amikor minden hónapban vettem Galaktikát, akkor meg nem emlékeztem eléggé mit olvastam az egy-két hónappal korábbi számban. Ez az átlógatás nem jön be.
A nem irodalmi rész is tetszett. Bár a Fallout-sorozat nem szívem csücske, hangulatos volt a játékleírás, és jó volt Kovács T. Mihály cikke is a természeti katasztrófákról, bár szívesen láttam volna, ha a felelősség kérdése nem húzódik annyira háttérbe.
Mindent egybevéve jónak tartom az ehavi számot, és azt javaslom, aki még nem olvasta, pótolja be!
Száguldó robotok
Emberek a holdban
George kozmikus kincsvadászata
Galaktika
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése