A nyári délutánok

Ma egy eldugott Szerb Antal-kötetben, új Bátky János-novellákra bukkantam. A Pendragon legenda Bátkyja mindig is egyik kedvenc regényalakom volt. Egy ábrándos fiatal bölcsész. Egyfelől mindig naivan és lángolón szeret, mintha minden kedvese a misztikus legelső volna. Másfelől viszont elképesztően hideg és tárgyilagos fejjel képes szemlélni a világot, amikor épp nem lobog benne a tűz, a nőket is.

– Ön ugyebár egy gaz német.

– Nem. Magyar vagyok.

– Magyar?

– Magyar.

– Az mi? Az egy nemzet? Vagy maga most kigúnyolja a tudatlanságomat?

– Szó sincs róla. Becsület szavamra, nemzet.

– És hol laknak azok a magyarok?

– Magyarországon. Ausztria, Románia Csehszlovákia és Jugoszlávia közt.

– Ugyan kérem… ezeket az országokat Shakespeare találta ki!

És hatalmas nevetésben tört ki.

– Na jó, hát szóval magyar… Nem rossz nemzet. És milyen nyelven beszélnek a magyarok?

– Magyarul.

− Mondjon valamit magyarul.

„Mikor az ég furcsa, lila-kék, S találkára mennek a lyányok, Ó, be titkosak, különösek Ezek a nyári délutánok.” szavaltam Adyt kissé megrendülve. Évek óta alig szóltam egy-két szót magyarul.

– Szép nyelv, de engem nem csap be. Ez hindusztánul volt, és azt jelenti, hogy „nemes idegen, az összes istenek papucsban táncoljanak minél előbb sírod fölött”. Már mondták nekem…

Budapest.

Milyen hű jellemzést kaptál ebben a versben.

Ady Endre
A nyári délutánok

Mikor az Ég furcsa, lila-kék S találkákra mennek a lyányok, Óh, be titkosak, különösek Ezek a nyári délutánok. Járunk bolondul és ittasan Nagyvárosi utcákon égve, Fekete, szigoru vonalak Rajzolódnak a nyári Égre. A város árnyas és remegő, Ezer tornya, kéménye, karja Úgy mered a csókos Ég felé, Mikéntha ölelni akarna. Mint zavarodott szerelmesek, Pírral s pihegve szemben állnak Az Ég s a Város. Szivük dobog Vad ritmusára a Halálnak. Szemünk könnyes, mégis nevetünk, Föl-föltekintve vágyva, félve Arra, ki szép s kit nem ismerünk, Hideg szeretőnkre, az Égre. S ott fenn az Égen, ott valahol, Egy-egy pillantást visszavetnek. Sírván nevetünk az Ég alatt S ott fenn, ott fenn, ott is nevetnek.

Korábbi olvasnivaló:
A csavar fordul egyet

Lány a vízben

Soha még filmmel így nem voltam: anélkül szerettem volna már a beharangozása óta dévédén, hogy előzetesen kívül mást tudtam volna róla. Semmi háttérinformációm nem volt.

Remek film. Rengeteget elmond az emberekről általában, és meglepő módon valamiképp a nézőről is. Érdekessége, hogy nem csak a főhősökkel lehet azonosulni. Épp ezért mindenkinek ajánlani tudom.

Nem hiszem, hogy jót tennék vele, ha bármit is beszélnék a történetéről vagy a szereplőiről. Szívem szerint azt tudom javasolni, hogy aki úgy dönt, megnézi, ne tájékozódjon előre a film felől. Ne olvasson róla kritikákat, sem történetösszegzéseket. Az elsőt azért ne, mert a kritikusok részben személyes okok, részben olyan okok alapján mondtak véleményt, amely nem tartozik a történethez, és semmi köze a filmhez. Történetösszegzéseket pedig azért nem érdemes előre olvasni, mert aki tudja, merre kanyarog a főszál, nem fogja észrevenni a sok-sok apróságot, amely el van rejtve benne.

Ha már elsőre tudjuk, mit várjunk egy filmtől, lemaradunk az első átélés ártatlan szépségéről. Ezt pedig már csak azért is hiba volna elszalasztani, mert ez olyan film, amelyet az elmúlt tizenöt évben biztosan nem csináltak: nem az effektekre gyúrtak, hanem a jellemekre; nem a zenével gerjesztik az érzelmeket, hanem a filmmel; nem nagy ágyjelenetet tettek bele, hanem teleszőtték passzív erotikával az egész történetet.

Filmekről korábban:
Árvák hercege
X-Men III. – Az ellenállás vége
Hosszú álom

Árvák hercege

Sokáig halogattam, hogy megnézzem ezt a filmet, mert két elég komoly problémát is feszeget, amellyel az ember nem szívesen néz szembe.

Az egyik, a „megszülni vagy elvetetni a távolról sem kívánt gyereket” kérdés olyan, amely rengeteg embert foglalkoztat. Általában mindenkinek meg van róla a megingathatatlan véleménye, pedig ez sokkal bonyolultabb dolog annál, minthogy létezzen rá egy minden helyzetre megfelelő recept.

A másik kérdés: „Mi lesz belőlem, ha ki kell lépnem az életbe?” Örökzöld, napjainkban pedig rendkívül aktuális, amikor világszerte egy teljes korosztály nő bele a totál bizonytalanságba.

Mit lehet tenni ebben az esetben? – kérdezzük saját életünk főhőseként, ahogyan Homer Wells, a film főhőse is megteszi.

Barátnője, Candy válasza erre a semmi, a várakozás, amíg másvalaki vagy a körülmények nem döntenek helyettünk. Mégis ő az, aki (ha a barátja kérésére is), de belement a 40-es években tiltottnak és nagyon kockázatosnak számító abortuszba.

Hol van hát a határ, amin túl már szükségszerű döntenünk az életünkről? És amikor döntünk, dönthetünk-e egy születendő gyerek, a kedvesünk, a volt kedvesünk vagy a lányunk ellen?

Az emberek nem szeretnek gondolkodni, szeretik, ha megmondják nekik például, hogy az abortusz helyes és jó, vagy az abortusz helytelen és rossz. Ez a film nem tesz ilyet, de megmutatja mindkét oldalt, hogy rájöjjünk: a világ távolról sem pusztán jóból és rosszból áll.

A film hangulata tökéletes: békebeli amerikai 40-es évek ízig-vérig. A zene kellemes, jól hozzáad a hangulathoz, és a színészek (meg a magyar hangok) is nagyon jók. Szeretem Tobey Maguire és Michael Caine játékát.

Korábbi bejegyzések:
I dream of Jeannie
X-Men III. – Az ellenállás vége
Hosszú álom

Banánleves

4 közepes almát vagy 2 nagyot megpucolunk és apró kockákra vágunk. 2 hámozott, karikára vágott banánnal körülbelül 1 liter vízben puhára főzzük. Adunk hozzá citromhéj-darabokat, két mokkáskanál vaníliás cukrot, 5 evőkanál kristálycukrot és egy csipet sót.

Ha megfőtt, botmixerrel simára mixeljük. Közben 4 banánt karikára vágunk, beletesszük az összemixelt levesbe, felöntjük még szűk 1 l vízzel, és utána ellenőrizzük az édességét, sósságát. Beletehetjük még egy egész citrom levét vagy egy mokkáskanál citromsavat.

Az új összetevőkkel össze kell forralni pár pillanatig. Eközben csináljunk egy csapott evőkanál lisztből, tejből, tejfölből habarást, amelyet szűrön keresztül a leveshez adunk, amint az felforrt. Pár percig hagyjuk forrni.

Aki fahéjasan, szegfűszegesen szereti a gyümölcslevest, ezt is megpróbálhatja úgy ízesíteni.

Megjegyzés:

A színétől nem kell megijedni, szürkébb mint az almaleves, de finom.

Recept korábbról:
Mondolás tálbanfőtt

Final Fantasy VII – Dirge of Cerberus

Végigjátszottam a Dirge of Cerberust.

Furcsa egy játék. Kellemesen kezelhető volt (miután hozzászoktam). Izgalmasak voltak a pályák is, és lélegzetelállító volt a grafika. A szereplők is tetszettek. Ezúttal még a Final Fantasy VII-ben kevéssé kedvelt Yuffie-t is megkedveltem. Nőiesebb lett.

A történet érdekes volt. Igaz, kicsit megrémültem, amikor egy-két visszatekintésben megjelent főhősünk apja, de szerencsére semmi „a zord atya emléke” típusú darthvaderi butaság nem volt a történetben. Kimondottan tetszett az a húzás, hogy Lucretia az őrült tudós karjaiba menekült Vincent iránt érzett lelkifurdalása miatt (ugyanis Vincent apja Lucretia miatt halt meg).

A teljes régi stáb is előtűnt, két szereplő hiányzott csupán: Sephiroth (hiányzott a fenének) és Aerith. No persze, miért akarom látni Cloud szerelmét és Cloud ellenfelét egy játékban, amely nem Cloudról szól?

Összességében nagyon jó volt a hangulat, szép volt a befejezés, és a cselekmény a Final Fantasy-sorozathoz méltón tele volt gondolkodtató elemmel. Külön kiemelném Shelke figuráját, amely ugyan túl klisésnek tűnt elsőre, de végül nagyon eredeti személyiséget írtak neki.

Korábbi bejegyzések:
Mahjong a Final Fantasy VII-ben
Mononoke Hime vs. Nausicaa
Laputa – Castle in the Sky