2012. február 13., hétfő

Harry Potter és George

Rowling Harry Potterével és jobb-rosszabb utánzataival tele van a könyvpiac. Számomra megtört a sorozat varázsa a negyedik könyvvel, de az első három kötet nagy kedvencem volt, és ez azóta sem változott.

Aztán nemrég olvastam egy könyvet, Lucy Hawkingtól George és az ősrobbanás címen, amiről a legjobb Potter-olvasó idők jutottak eszembe. Ez a harmadik kötete a sorozatnak, amelyet a szerzőnő édesapjával a híres elméleti fizikussal együtt írt.

Történetük főhőse, George egészen más kalandokat él át, mint Harry Potter, a hangulat mégis nagyon hasonló.

Főszereplők

Harry kiválasztott, aki még szinte meg sem született, máris lekötelezett mindenkit. Nevelőcsaládja cselédsorban tartja, csak barátai körében tud kibontakozni. A tény, hogy különleges képessége van a mágia használatára, egyértelműen környezete fölé emeli, noha Roxfortban arra nevelik, hogy ezzel ne éljen vissza.

George szinte teljesen a másik véglet. Teljesen hétköznapi srác, aki egyszerű állami suliba jár. Szülei idealista környezetvédők, technofóbok és biokaja-fogyasztók, emiatt a fiú számtalanszor hiába vágyik olyasmikre, ami osztálytársainak magától értetődően van, például arra, hogy számítógépe legyen. Kalandjait nem különleges származásának és képességeinek köszönheti, hanem tudományos fogékonyságának.

Ha összevetjük kettejük figuráját, azt állapíthatjuk meg, hogy Harryben testesül meg a kamaszok romantikus fantáziálása önmagukról: kiválasztottság, titkos képességek, hatalom a világ felett, az örökbefogadás mint a családi összeférhetetlenség magyarázata.

Geroge nehezebb helyzetben van, szereti szüleit, épp ezért nehéz kezelnie, hogy olyasmikben is korlátozzák, amit nem tart észszerűnek. A világban is nehezebben találja meg a helyét, mert semmi sem jelöli ki az útját.

A fontos pillanatokban mindkettejüknek helyén a szíve, de úgy érzem, könnyebb bátornak lenni működőképes varázspálcával a kézben, mint kozmológiával és kvantumfizikával felfegyverkezve.

Titkos társaságok és a világ felosztása

A jók és a gonoszok rokon vonása, hogy előszeretettel tömörülnek gittegyletekbe. Ez több szempontból is kapóra jön egy történetben. Először is segít abban, hogy a főszereplő és az olvasó könnyebben eldönthesse, hogy egyes szereplők hová tartoznak a világban, másodszor a főhős maga is tagjává válhat egy titkos csoportnak, ami meglehetősen bennfentessé teszi, feltéve, hogy az adott csoport magas pontszámot ér el a „titokzatosság × jelentőség / tagok száma” skálán.

Harry világa meglehetősen sok támpontot nyújt, a diákok például túlnyomórészt jellemük alapján kerülnek házakba, ami (tekintettel az egyenruha-viselési kötelezettségre) olyan, mintha különböző pólókat viselnének „gonosz vagyok” vagy „ha megnövök, bátor leszek” felirattal. Az igazi vagányok pedig a Főnix Rendjébe vagy a Halálfalók közé lépnek be.

George iskolai élete kevésbé kerül felszínre a könyvben, ami nem csoda, hiszen olyan suliba, mint ő, mind jártunk. Az ő világában kevesebb csoport van, de a valóságosakhoz sokkal jobban hasonlítanak. Ilyen a tudósok rendje, amely igazából sokkal kevésbé véd- és dacszövetség, mint a fent említett rendek, inkább egy baráti kör, amely közös kutatási etikát fogalmaz meg. És persze vannak még különböző csoportok, zöldek, technoszkeptikusok, de a különböző csoportok valójában különböző síkokon helyezkednek el, nem lehet olyan megnyugtató felosztást kitalálni, amely alapján az összes szereplőt beoszthatnánk valahová.

Egy viszont tuti biztos: ha van egy tanár, aki szívat, több mint gyanús, hogy gonosz. Vagy mégsem.

A titkos tudás

Harry és George mindketten rengeteget tanulnak saját világukról a történet folyamán. Tudásuk azonban teljes mértékben különböző, ha azt leszámítjuk, hogy a kritikus pillanatban mindketten képesek gyakorlatba átültetni a tanultakat.

Harry izgalmas és látványos dolgokat sajátít el, George pedig olyasmit, amit általában érthetetlennek és száraznak titulál a közvélemény, még szerencse, hogy a könyv rádöbbent: mindez izgalmasabb, mint hinnénk.

Miután visszagondolok egy nemrég befejezett jó könyvre, néha eszembe jut, bárcsak ilyen lenne a világ. Harry Potter esetében biztosan sokan vágynak erre, sajnos hiába, a George-könyvek valóságában viszont az a klassz, hogy amit megtud az univerzum működéséről, az bizony úgy is van. Noha a könyvek Stephen Hawking köré szerveződnek, mindegyik kötet több tekintélyes tudós közreműködésével készült el, és ez garantálja, hogy a legfrissebb tudományos információk kerülnek az olvasó birtokába az összes érintett területen.

Összegzés

George hétköznapibb környezete aligha veheti fel a versenyt Harry Potter impozáns varázsvilágával, kalandjai azonban szórakoztatóak, izgalmasak, és nagyra értékelem, mennyire érdekessé tudják tenni a fizika legelvontabb területeit az olvasó számára. Az is tetszik, hogy hozzászoktat a tudományos kétkedés szükségességéhez. Ezeket azért tartom fontosnak, mert mind segítik a modern gondolkodásmód kialakulását, és ez egy fogékony kamaszolvasó számára különösen hasznos lehet.

Hozzám közelebb áll George személyisége, bár a bejegyzés elején emlegetett első három kötetben megismert Harryt legalább ugyanennyire kedveltem, csak később vált fárasztóvá.

Nagyon remélem, hogy George kalandjainak lesz további folytatása legalább ilyen színvonalon.

Korábbi bejegyzések:
Gerorge kozmikus kincsvadászata
Harry Potter (hamarosan újra feltöltjük)
Könyvcsomag

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése