Prince of Persia - Forgotten Sands

Májusban két új Prince of Persia látott napvilágot. Mire hozzám eljutottak, bizony már július volt, de ez a pár hónap, azt hiszem, nem számít sokat.

Elsőként a játékkal találkoztam, amelynek Forgotten Sands a címe. A 2008-as kevésbé jól sikerült játék után a készítők végre újra megtalálták a tökéletes egyensúlyt a játék kialakításánál. Ilyen jól utoljára a Sands of Time-ot élveztem. A herceg is a régi, ugyanaz a szereplő (az ismerős szinkronhanggal), akit a korábbi trilógiában már megismertünk, azonban a történet az első két rész között játszódott, tehát a Sands of Time után, de a Warrior Within előtt.

Hősünk épp bátyját, Malikot kereste fel, akinek a várát azonban egy ellenséges hadsereg ostromolta. Már-már a palota is elesett, amikor Malik úgy döntött, utánpótlásként felhasználja Salamon király démonseregét, amelyet a mitikus uralkodó a kincstárba zárt egy varázslattal. Csakhogy, mint később kiderült, a sereg egyáltalán nem Salamoné volt, hanem épp az ő elpusztítására tört. A homokdémonok most, hogy kiszabadultak, nekiálltak elpusztítani mindent.

A herceg így a vendégeskedés helyett dzsinnek háborújába keveredett, ahol a tét legalábbis az egész királyság sorsa volt. Ráadásul a homokszörnyek vezetője, egy hatalmas erejű ifrit (tűzdzsinn), Ratash még testvére testét is megszállta. Főhősünk azonban nem egymaga harcolt ellene. A palotában lakó utolsó jóságos dzsinn,  Razia átadta neki erejét, így képes lett röviden visszaforgatni az időt, pár pillanatra megdermeszteni a vizet, újra valódivá tenni párat Razia régi emlékei közül (egyszerre csak egyet), és hatalmas ugrásokkal ellenfeleire rontani.

A grafika igényes volt, és a játékon belül remekül keverték az ügyességi meg a logikai feladatokat a harccal. Egy pillanatra sem volt unalmas vagy monoton, sőt, leginkább az volt az érzésem, hogy egy pillanat alatt vége lett a történetnek.

Külön tetszett a játék rugalmassága. A fejlődési rendszert úgy találták ki, hogy egyaránt támogassa azt is, aki a harcban jobb, és azt is, aki inkább az ügyességi feladatokban, ugyanis a megfelelő képességek fejlesztésével minden játékos ellensúlyozhatja saját gyenge pontjait.

Ha valami hiányzott a játékból, az a jó zene volt. A trilógia első és harmadik része egy-egy hangulatos stáblistazenével búcsúzott a játékostól, ez volt a meghatározó zenei téma is végig a játék során. Ennek a játéknak ilyen nem volt, egy-két arabos motívummal beérte az egész játékidő alatt is, a mérföldhosszú stáblista alatt pedig kifejezetten unalmas volt.

Korábban:
Az új Prince of Persia (A bejegyzést hamarosan újra feltöltjük)
Hercegi kalandok Perzsiában (A bejegyzést hamarosan újra feltöltjük)
Játékból filmet (A bejegyzést hamarosan újra feltöltjük)