2010. július 11., vasárnap

51-es bolygó

Az űrhajózás hajnala óta rengeteg scifi íródott arra a témára, mi lesz ha eljönnek az idegenek. Jók lesznek? Vagy éppen gonoszok? Ugyanígy filmek sorai születtek arról, mi lesz akkor, ha mi más világokra érkezünk. Az 51-es bolygó pontosan ezt a két ötletet egyesíti: az idegenek által lakott világra érkező emberi űrhajós ugyanis az idegenek szemében a hódító földönkívüliek előfutárának tűnik.

A film rendkívül ötletes. Megmutatja a békés átlagpolgárok életét, akiknek a grillpartiját tönkretette, hogy a leszállóegység a pázsitjuk közepén landolt. Megmutatja a katonaság közhelyesen arrogáns arcát, és azt is, hogy voltaképp ők is csak jót akarnak. Külön tetszett, ahogyan a sajtó függetlenségét és igazságra törekvését bemutatta a történet (tudniillik, az első fenyegetésnek lefeküdtek, az idegen világ űrhajósáról viszont igyekeztek minél feketébb képet festeni, mert az néz ki jól a hatórás hírekben).

Az idegen világ kidolgozása dicséretet érdemel. Az ötvenes évek Amerika-nosztalgiáját eleveníti meg, csak persze minden más. A gömbölyű és kerek formák dominálnak mindenütt, ugyanakkor a hangulat, a térrendezés, minden olyan boldog nyugodt, mint ahogy, mondjuk, a Pleasantville ábrázolja. Csak persze ebbe a nyugodt kompozícióba belecsöppen egy NASA űrhajós.

Rengeteg nagyon jól kitalált utalás is van a történetben, és a cselekmény is jól sikerült. A humor is a helyén van, izgalmas is, meglepően sok helyen. Egyszerűen minden rendben. Mégis, ha egy negatívuma van a filmnek, akkor azt mondanám, hiányzik belőle valami, amitől átütő erejűen eredeti vagy megkerülhetetlenül új lenne. Ettől függetlenül nagyon szórakoztató volt.



Hasonló filmek korábban:
Clutch Powers kalandjai
Jégkorszak 2: Az olvadás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése