Konyhánk berendezéséhez összeállítottuk a listát a konyhabútor-elemekből, amelyekre szükségünk lesz, és feltérképeztük a bútoráruházak kínálatát. A Nagyvárad téri Szivárvány Bútoráruházban találtuk meg azt az ajánlatot, ami leginkább kedvezett az elképzeléseinknek. Kifogtunk egy akciós ajánlatot, 69 ezer forintért megvehettünk egy garnitúrát, ami mindent tartalmazott, amire szükségünk volt, egy elemet leszámítva. Megrendeltük hát a garnitúrát, és rendeltünk hozzá egy ugyanolyan kinézetű kiselemet 13 ezerért.
Bár a garnitúrán lévő nyitógomb megfelelt volna, az eladó felajánlotta, nyugodtan válasszunk másféle fogantyút rá, ha szeretnénk. Miért ne? A plusz felár nélküliek közül kiválasztottunk egy szebbet, elegánsabbat, és természetesen olyannal kértük a külön rendelt bútorelemet is, és – sajnos – azonnal fizettünk.
Néhány nap múlva megérkezett a garnitúra (a külön elemre 3 hetet kellett várni a gyártás miatt, amiről tájékoztattak előre). Ekkor ért minket az első meglepetés: az eredeti nyitógombokat kaptuk, nem a kiválasztott elegáns füleket. Kiderült, hogy azokat nem is tehették volna fel, mert a garnitúrára csak egycsavaros gombokat szerelhetnek, két helyen csatlakozó füleket, mint amit a megrendelőlapunkra felvettek, nem. Jó, elfogadtuk a helyzetet, hiszen így is jó a bútor, és úgy sem volt fontos szempont a nyitógombok kinézete a vásárláskor, de akkor meg miért volt a felhajtás? Miért győzött meg az eladónő, hogy választhatunk mást, és ami a legérdekesebb a dologban: hogy kerülhetett a megrendelőlapra, ha ilyen nem lehetséges? Mindegy, lesznek még érdekesebb kérdések is, ha folytatjuk a történetet.
Következő lépés: bementünk másnap az üzletbe, hogy szóljunk, ha már a garnitúrát más gombbal kaptuk, mint rendeltük, a későbbre várható darab gombja is olyan legyen, írják át a megrendelőlapot. Nem írták át a szemünk láttára, csak lazán közölték: jó. Nem volt megnyugtató az eladónő memóriájára bízni jövőbeli konyhánk kinézetét, főleg miután ő vette fel az eredeti megrendelést is, hibásan, de nem volt mit tenni, úgy látszik, náluk így megy. Megjegyzi vagy felírja, mindegy, úgyis zsákbamacskát kapunk.
Ugyanis mikor letelt a három hét, és érdeklődtünk, megérkezett-e már az utolsó darab, még megdöbbentőbb dolgokkal szembesültünk: alig kaptuk meg a színben passzoló fogantyút (külön kérni kellett, mert egy harmadik félével akarták adni), a bútordarab lába teljesen más volt, mint vártuk, viszont kaptunk mellé egy elképzelhetetlenül hosszú lécet: ha gondoljuk, vágjuk méretre, és takarjuk el azzal a lábat, akkor majd úgy néz ki, mint a garnitúra többi része. Amellett hogy nem olyan állapotban adták át, amit rendeltünk, mint ahogy kellett volna, még ők voltak felháborodva, lekezelően viselkedtek, kiabáltak. (No comment…) Akkor lepődtünk meg, amikor az asztalos nekilátott kijavítani a Szivárvány Bútorház hibáját: a szekrény nem volt befejezve, a felső részt az asztalos csavarozta a helyére.
Szóval akció ide vagy oda, a pénzünkért konyhabútor helyett nem kaptunk mást, mint zsákbamacskát és építős játékot (egy kis ordítozással fűszerezve), amit plusz pénzért egy asztalossal kellett összerakatni.
Hát, köszönjük az izgalmakat! Ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy a Szivárvány Bútoráruházban vásároltunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése