Amikor elkezdtem játszani, még nem is sejtettem, milyen bonyolult történetű játékkal állok szemben. Politikai köpönyegforgatások, udvari és nemesi intrikák, mérgezések, merényletek, egyházi cselszövés, polgárháború és parasztfelkelés tombol a történet színhelyét jelentő Ivalice nevű birodalomban.
A hangulat szomorú, de elképesztő ötleten alapszik. Egy olyan hős történetét meséli el, akiről a történelem megfeledkezett, míg az általa kivívott békét egy gazembernek tulajdonította.
A játékosnak tehát nem a hősi hírnévért kell küzdenie, nem várhat az utókortól semmiféle igazolást tetteire válaszul, mégis ki kell tartania elvei mellett. Vajon nem úgy a legnemesebb-e küzdeni egy eszméért, hogy győzelmünk esetén kizárólag az eszme diadalmaskodik (többé-kevésbé), ránk senki sem fog emlékezni.
A játék nem könnyű, sok gyakorlást, jó előrelátási képességet igényel, de maga a játékmenet nagyon izgalmas és egyáltalán nem monoton. Ami egy kicsit feszíti az idegeket, az animáció lassúsága, de emulátorban háromszoros sebességre gyorsítva már nagyon élvezhető. Zenéje elég jellegtelen és jelentéktelen, a főcím azonban nagyon lelkesítő.
Annak ellenére, hogy tizenegy éves játék, és már sokkal modernebbek is vannak, rengeteg kellemes, izgalmas órát ültem előtte, és mindenkinek ajánlani tudom, hogy vigye harcba csapatát. Apródok, gyógyítók, lovagok, fehér- és fekete mágusok és még rengeteg (összesen húsz) különféle mesterséget tanulhatnak emebereink, nem számítva a kiemelt szereplők saját harcmodorát.
Ami különös, hogy ebben az Ivalice-ben csak emberek laknak, ellentétben a Tactics Advance és a XII-ben megismert Ivalice-szel, amelyet bangaák, vierák, nu mouk és moogle-ok népesítenek be. Igaz, így komolyabb a játék, ugyanakkor sokkal kevésbé színes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése