2011. november 1., kedd

Vasököl

Amikor megtudtam, hogy hamarosan menni fog a moziban a Vasököl című film, elsőre érdektelennek tűnt. Hugh Jackman volt az oka, hogy később felfigyeltem rá, ő ugyanis mindig újat hoz a filmjeibe, legyen az egy a tucatjával gyártott képregényfilmek közül (X-men-sorozat), egy elgondolkodtató, borzongató film, mint a Tökéletes trükk vagy akár egy átlag romantikus vígjáték (Kate és Leopold). A Van Helsinget sokan utálják, de tagadhatatlan, hogy Hugh Jackman remek benne, és sikeresen, hitelesen eleveníti meg a vámpírfilmek hőn óhajtott figuráját: a férfit, akik kőkemény, de mégis sebezhető önellentmondás nélkül.

A Vasököl története annak a Richard Matheson nevű scifiírónak az egyik novellájából merít, akinek 1954-ben írt Legenda vagyok című regényét négyszer dolgozták már fel filmvásznon, legutóbb Will Smith főszereplésével. Szintén ő adta az alapötletét Spielberg 1971-es Párbaj című filmjének, amelyben a kísérteties tanker űzi a megfélemlített személyautót, és amelynek diadalmas befejezését azóta is minden autós átérzi, amikor leelőz egy kamiont.

Tehát adott egy jó történet és egy jó színész, a kivitelezés pedig maga is remek lett. Régen láttam filmet, amely annyira akciódús és mozgalmas, hogy elejétől végig izgul alatta az ember, és közben ennyire mértéktartó. A legjobb az benne, hogy a háttérben valódi emberi kapcsolatokról van szó, a jellemek hitelesen kibontakoznak, fejlődnek, és mindez cseppet sem szájbarágós vagy giccses. Nehéz volna például még egy olyan filmet mondanom, ahol egy kisfiú szerepe ennyire jelentős, mégis természetes kisfiúként viselkedik.

Hugh Jackman szerepe új volt a korábbiakhoz képest, a film nagy részében született vesztes, még csak nem is rokonszenves, aztán apránként megváltozik a film végére.

Külön érdekes a filmben az a generációk közötti különbség, amely apa és a fia között fennáll. Az apa egykor ökölvívó volt, a történet idejére azonban már csak egy kihalt sportág utolsó mamutja. A fia pedig már a robotbox rajongója, nem ismert mást életében, csak ezt, neki ez a sport. Ez azonban nem elválasztja őket, hanem megteremti helyüket a másik mellett, a két különböző tudás, a technológiai ismeretek és a valódi sporttapasztalat, kiegészíti egymást.

A film utolsó erénye, amelyről írni szeretnék még, a befejezés. Gyors, frappáns, giccsmentes, hihető.



Hasonló témák korábbról:
Hasonmás
Hétvégi filmek (Az őslakó)
Én, a robot (a bejegyzést hamarosan újra feltöltjük)

2011. szeptember 29., csütörtök

Az első kínai császár agyaghadserege

Mielőtt bezárt, megnéztük a kínai agyaghadsereg kiállítást a VAM Design Centerben. Megdöbbentő volt, milyen részletesen kidolgozott és aprólékosan díszített frizurákat, öltözékeket lehetett látni (szemben a lábfejekkel, amelyek csak jelzésszerűek), és az is, hogy mindegyik egyedi, mindegyik  katona arca más, magasságuk, öltözékük, fegyverük különböző.

Nem csak a híres agyaghadsereget képviselő szobrokat láthattuk, hanem voltak egyéb Csin-kori és Han-kori sírleletek is, amelyek közt felfedeztem pár érdekes és szép darabot. Vettünk fotójegyet, így készítettem jó pár képet. Itt egy válogatás a kedvenc darabjaimból:

P1040322P1040305P1040284 P1040301 P1040309 P1040319


Hasonlók:
Mindent a szemnek... utazó kiállítás
Klimt-kiállítás
Robotkatica és társai

2011. szeptember 26., hétfő

Gyümölcskocsonya

Többször néztük már irigykedve a CSK-1 tagjait, ahogy két bevetés között a kantinban gusztusos gyümölcszselét esznek. Ez adott ihletet ahhoz, hogy én is megpróbáljak készíteni valami hasonlót, és sikerült is, igaz ez nem volt végig egyértelmű…

zselatin

Többféle port is beszereztem már a zselésítéshez, de azok kimondottan tortazseléhez valók voltak, aminek az lett volna a hátránya, hogy csak mini mennyiségű zseléhez lett volna elég. Ezért legutóbb alaposabban körülnéztem a sütéshez való kellékek között a boltban, és ráakadtam egy olyanra, amit eleve fél liter folyadékhoz szántak, és még a borítóján is látható egy kehely gyümölcszselé. Alapanyagnak még egy üveg magozott meggybefőttet vettem, aminek a leve csak a fél literes bögre felét tette ki, így vízzel pótoltam a másik felét, ami nem is ártott neki! Viszont mivel nem volt cukrozott a befőtt, cukrot is tettem az alaplébe, és addig kevertem, amíg teljesen fel nem oldódott, hogy a melegítésnél ne okozzon problémát. Utána követtem a zselatinpor csomagolásán található útmutatót. Idézem:

1) A zselatint egy kis edényben 4 evőkanál hideg folyadékkal kikeverjük, majd folytonos keverés közben a maradék folyadékot is hozzáadjuk és felmelegítjük (ne főzzük).

2) A zselatint felhasználás előtt langyosra hűtjük. Több részletben óvatosan belekeverjük a további hozzávalókat, és szilárdulásig hűtőszekrényben tároljuk.

gyümölcskocsonyaElőször az lepett meg, hogy amikor levettem a tűzről, a folyadék ugyanolyan híg volt, mint sűrítés előtt, pedig úgy rémlett, hogy amikor korábban egy másik zselésítőt használtam, az már ekkorra sűrített valamit a folyadékon. De azt gondoltam, majd ha hűl, fokozatosan egyre sűrűbb lesz. Hát nem lett! Amikor a gyümölcsöket kevertem bele, az állaga még mindig ugyanolyan volt. Utána betettem a hűtőbe, és hamarosan újra megnéztem, és semmi változás! Viszont kb. 2 óra várakozás után elővettük, és akkor megnyugodtam, hogy valamennyire hatott, mert félig-meddig kocsonyás lett (ekkor készült a fotó). Sajnos nincs mérőpoharam, és gyanakodtam, hogy a fél literes bögre nagyobb mint fél liter, erre fogtam, hogy nem lett tökéletes az eredmény. Megkóstoltuk, és jó volt, bár rájöttem, hogy nekem nem az esetem így töményen magában, de persze legközelebb is csinálok majd annak a kedvéért, aki szereti. 

Nem fogyott el első nekifutásra az összes zselé, így visszakerült a hűtőbe még 6-7 óra hosszára, és ez volt a szerencse, mert tökéletesen szilárd gyümölcszselé jött elő!

Szóval a recept fontos része – és ez lemaradt a csomagolásról – hogy jó sokáig, 6-8 óráig kell állnia a folyadéknak a hűtőben, hogy megszilárduljon.

Örülök, hogy mégis tökéletes lett!


Hasonló témák:
Nyár eleji frissítők
Muffin-átok
Csokikrém

2011. szeptember 19., hétfő

Könyvajánló

Az utóbbi időben kicsit többet tudtam olvasni, mint általában, így ismertem meg több olyan művet is, amelyről érdemes írni. Ezek a könyvek nagyon különbözőek, de mindegyik kiváló a saját műfajában.

 

heller Hatalmas élmény volt számomra a Se félelem, se keserűség című riportkönyv, amelyben Rózsa Erzsébet (filozófus) beszélget nagynevű kollégájával, Heller Ágnessel. A könyv letehetetlen volt: érdekes volt olvasni Heller Ágnes életének történéseiről, és lenyűgözött az az optimizmus, amivel még a legnehezebb élethelyzeteket is kezelte.

A beszélgetéseket olvasva egy tapasztalt és bölcs embert ismerhetünk meg, akitől élvezet hallgatni, ahogy saját élményei alapján mesél a XX. századi Magyarországról, majd az ausztrál és az amerikai kultúráról, valamint ahogy beavat minket, olvasókat a saját életbölcsességeibe, belátást enged – igaz, ez egy filozófustól a legkevésbé különös – gondolkodásmódjába. A könyv izgalmas volt mind a történetek miatt, mind az elhangzó bölcs gondolatok miatt. A beszélgetések sok olyan témát érintenek, amelyek minden embert foglalkoztatnak, mint például a barátság, szeretet, születés és halál. Az izgalmas és értelmes kérdésekre reagáló bölcs gondolatok nem csak azért hatottak rám, mert mindig is szerettem hallgatni mások élettörténetét, hanem végig úgy éreztem, tanulok egy nálam tapasztaltabb és okosabb embertől.

 

 

burgess

Anthony Burgess Egy tenyér ha csattan című regényét csak azért nem olvasnám el újra, mert nem az én műfajom. Viszont kiváló írás, szintén letehetetlen, sőt egyre gyorsabb olvasásra sarkall, mert egyre nő az izgalom. Először egy idilli átlagéletről olvashatunk, ami kellemes hangulatot teremt, utána feltűnik egy furcsa sugallat, aminek köszönhetően az olvasó úgy érzi, tudja mi lesz a történet vége. Végig tudtam, milyen végkifejlet felé tartanak az események, de valahogy mégsem pont úgy történt. Rettentő izgalmas volt, de a vége túlságosan iszonyú és felkavaró nekem. Nagyon ajánlom a thriller kedvelőinek!

 

 

 

Nyár végén ismerkedtem meg Edgar Rice Burroughs Mars-sorozatával, aminek eddig három kötetét olvastam (A Mars hercegnője, A Mars istenei és A Mars ura), és azért csak hármat, mert szeretném elnyújtani az élményt. Meseszerű, kalandos történetek, amelyek egy kitalált és alaposan kidolgozott világban játszódnak. És ez a világ tele van értékkel. Főhősünk bátor, ügyes és erős, de még becsületes is. Eddig az első kötet volt a kedvencem, mert az jelentette az újdonságot. A második és a harmadik kötetben már egy kicsit zavartak a vissza-visszatérő fordulatok (nyelvi fordulatok és ismerős helyzetek), viszont hangulata és értékrendje is végig megmarad ugyanolyannak, mint az első történetben, miközben újabb és újabb, a földitől és egymástól is eltérő népeket és kultúrákat ismerhetünk meg. Azt gondolom, ezek a XX. század elején született történetek elsősorban fiúknak és férfiaknak készültek, ennek ellenére én is nagyon szeretem őket. Kikapcsolnak, szórakoztatnak és feltöltenek.


mars1 mars2 mars3
 

Hasonló témák:
Arany Vénusz
A halhatatlanság halála
Emberek a Holdban