Ami azt illeti, megállja a helyét az állítás. Nagyon is van a novella hangulatában és témájában is olyasmi, amit Szerb Antalnál is megtalálunk. A történet melankolikus sodrása, ahogy viszi magával a főhőst, akár akarja, akár nem, már magában hasonlít. Ráadásul ott van az is, ahogy az Angliában kutató magyar bölcsész szó szerint belevész kutatásának tárgyába. Mintha csak egy modern Bátky jelenne meg előttünk.
Ha valami nem hasonlít, akkor az a hangulat túlzása, Szerb Antal néha frappánsan visszarántotta az olvasót a földhözragadt világba, hősei úgy voltak regényesek, hogy közben ez szokásos kisemberi vonásokkal keveredett megóvva a történetet attól, hogy már-már hamisan romantikus legyen.
Ezzel el is érkeztünk ahhoz, ami nem tetszett Juhász Viktor novellájában: túl romantikus volt. Ha például Bátky egyik kedvelt eszközével él a hős, és mond pár egyszerű butaságot a lányoknak, akikkel találkozik, és mondjuk ők ezt komolyan veszik (ami azért szomorú dolog), a hős és az olvasó egy lenéző mosoly erejéig azonosulhattak volna. A spleen nem bomlott volna meg, azonban könnyebb lett volna magunkat a hős bőrében érezni, ami nagyon nehéz egy pusztán merengő hős esetében.
Ettől eltekintve a novella nagyon tetszett, témájában hangulatában egyaránt, és ez azért is nagy szó, mert újabban allergiás vagyok a vámpírokkal kapcsolatos történetekre.
Olvassátok ti is!
A polidori @ SFmag
Esterházy Péter: A szív segédigéi
A halhatatlanság halála
Az ehavi Galaktika
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése