A Tartózkodó érzelem című film, amely 2007-ben készült, és a Meggyőző érvek c. Jane Austen regény adaptációja, nagyon meglepett. 
Úgy érzem, semmi köze nincs sem a regényhez, sem Jane Austenhoz, sem pedig a kor szokásaihoz, leszámítva persze a személyneveket és a helyszíneket. A film rendkívül realistán van filmezve: zavarba ejtően közelről mutatott arcrészletek, sötét színek, remegő kamera, semmi napfény, semmi vidám szín. A főhősnő haja az utolsó jelenetig ápolatlan és előnytelen, nővére, aki a könyv szerint 29 éves, a filmben ráncos. De hagyjuk a színeket és a színészeket! Sokkal nagyobb csalódás, hogy a történetet nagyon átalakították és ez egyáltalán nem vált előnyére. Más szájába adtak fontos szövegeket, mint akitől hitelesen hangzott a regényben, felcseréltek és beleírtak jeleneteket stb. 
A végefelé már kimondottan kíváncsivá tett, vajon hogy oldják meg, hogy ez a furcsa feldolgozás is oda fusson ki végül, mint az eredeti történet. Mert nagyon más lett, és erre az sem mentség, hogy rövidíteni kellett, hiszen rengeteg idő megy el eseménytelen és lehangoló jelenetekre. Ilyen például, amikor nagyon rossz hangulatú zenei aláfestés közben hosszan nézzük messziről, ahogy a nagy társaság minden tagja egyenként felmegy a lépcsőn a sötét, viharos, szomorú időben, miközben semmi nem viszi előrébb a cselekményt, csak azt erősíti, hogy ez a történet nagyon nem szórakoztató. Pedig a regény az volt, nagyon szerettem, izgalmas volt és érdekes, és egy percig sem hangolt le. Bezzeg a film még a legboldogabb jelenetet is gyászjelenetté alakította. Nagyon meglepett, hogy romantikus vígjáték helyett tragédiát rendeztek belőle!
Közben néhány nappal ezelőtt ismerkedtem meg egy másik Jane Austen-regény filmváltozatával is, a négyrészes Emmával (2010, főszerepben Romola Garai), ahol bár meglepett Emma jelleme, mert nem annyira jól nevelt és okos, mint a regényben vagy a korábbi – általam már régóta ismert – filmfeldolgozásban (1996, Gwyneth Paltrow-val), hanem kimondottan meggondolatlan és éretlen, mégis elfogadhatónak érzem ezt a variációt. Mind a négy részt nagyon élveztem elejétől végéig, mind a hangulat, mind a színészek hitelesek. Itt is vannak apróbb változtatások, de ezek előnyére válnak a történetnek, mert leginkább arról van szó, hogy részletesen megmutatnak olyan jeleneteket, amelyek a könyvben csak említés szintjén vannak meg. Többször csodálkoztam rá a rendezés koncepciójára, ahogy olyan dolgokat emel ki vagy állít párhuzamba, amelyek nagyon találóak és még inkább emelik a film színvonalát.
Érdekes, hogy mennyire különböző módon viszik filmre Jane Austen műveit, amelyek ugyanabban a világban játszódnak, hasonló téma köré szerveződnek, műfajuk azonos, csak a fontos szereplők jellemében és helyzetében vannak eltérések. A filmek pedig vagy hűnek mondhatóan adják vissza a történetet, vagy valami teljesen mást hoznak ki belőle. Meglepett még a Mansfield park is, amely a Tartózkodó érzelemhez hasonlóan nyomasztó hangulatú, főhősnője pedig teljesen más jellem, mint a könyvbeli Fanny. Viszont mindig is tetszett az Értelem és érzelem Emma Thompsonnal, Kate Winslettel, Hugh Granttel és Alan Rickmannel, és nagy kedvencem a hatrészes Büszkeség és balítélet Colin Firth-szel és Jennifer Ehle-lel.
Valószínűleg mindenkinek más feldolgozás tetszik, érdemes ezért megismerkedni minél többel, amennyiben szeretjük Jane Austen történeteit. Tervezem, hogy végignézem a többi feldolgozást is, amit még nem ismerek.
Hasonló témák:
Csillagpor contra Felkoppintva Hétvégi filmek Shall we...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése