Prágai hétvége - 2. rész

Péntek este a Két macskában vacsoráztunk, amelyet idegenvezetőnk ajánlott. Furcsa hely volt, a középkori kocsmák hangulatát idézte kopott bútoraival, egyszerű berendezésével. Itt tapasztaltuk először, amire később az idegenvezető is felhívta a csoport figyelmét, hogy a csehek elég morcosak. Nem volt valami udvarias a kiszolgálás, de a vacsora finom volt. Megkóstoltuk a knédlijüket és a krumplis lepénybe takart sertést.

Vacsora után egy hideg felderítőút következett: megkerestük a legközelebbi metrómegállót, hogy hazamenjünk. Sikerült jegyet vennünk és egy rövid térkép-tanulmányozás után könnyedén visszajutottunk a szállásunkra.

Másnap, míg a csoport nagy része fakultatív programon vett részt, mi kényelmesen megreggeliztünk a hotelban: svédasztalos reggelink volt bőséges választékkal. Ez után elmentünk a közeli Billába bevásárolni. A boltban amúgy ismét barátságtalan (mosolytalan) arcokkal találkoztunk.

Dél körül a belvárosban csatlakoztunk a csoportunkhoz, és elindult a szombati városnéző túra.

Ezúttal a Hradzsint, a Várnegyedet fedeztük fel. A vár tövéből indultunk, ahonnan szép séta vezetett az egyik, két őr által őrzött kapuhoz. (Közben jó rálátás nyílt a monumentális Szent Vitus-katedrálisra.)

Az őrök, mint Londonban, egy-egy kis fülkében várakoznak némán, míg fel nem váltják őket társaik. Sajnáltuk őket a hidegben, persze könnyen lehet, hogy mi jobban fáztunk, fülke híján. :) Elérkeztünk a vár négyszögletes udvarára, ahol érdekes történeteket hallgathattunk idegenvezetőnktől a várat építtető-átépíttető királyokról, a Nemzeti Galéria létrejöttéről, stb. Sajnos nem emlékszem a pontos sorrendre, de hamarosan az Érseki palota előtti téren találtuk magunkat, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a városra, és ahol – lényeges szempont! – volt alkalmunk beszerezni egy kis forrócsokit abban a reményben, hogy átfagyott végtagjaink és orrunk átmelegszik. (Többé-kevésbé hatott…) Bejártuk az egész várat, minden oldalról láttuk a Szent Vitust: bélletes főkapuzatát, mozaikos oldalhomlokzatát, és találkoztunk a „Kolozsvári testvérek” Szent György és a sárkány szobrának eredetijével. Az Aranyművesek utcája irányában láttunk sokféle, szebbnél szebb épületet különböző funkcióval különböző korszakokból. Az Aranyművesek utcája bejáratánál különös édességet találtunk: kerek, kb. 10 cm átmérőjű meleg fahéjas ostyát árultak, amelynek kinézete létező pénzérmét utánzott, és nagyon finom volt.

Eljutottunk a Várnegyed másik oldalára, ahonnan messze ellátni, és szép rálátás nyílik a városban kanyargó Moldvára. Egy hosszú lépcsőszakaszon át hagytuk el a várat.

A délután folytatásaként felfedeztük a Kisoldal egy nagy részét: macskaköves utcákon, hangulatos polgári lakóházak között, vendéglők mellett vezetett az utunk Moldva-parttól Moldva-partig.

Késő délután egy hosszabb fagyoskodó várakozás után hajókiránduláson vettünk részt. A folyóról nézhettük végig a kivilágított várost a róla szóló történetet hallgatva közben. Ezután egyre inkább szétszéledt a csoport, kettesben értünk a már ismert Vencel-térre, ahol boltokban nézelődtünk és vacsora címén leteszteltük az ottani egyik McDonald’s-ot. A másik Vencel téri éttermüket meghagytuk a vasárnapi, indulás előtti ebédhez.

Korábbi bejegyzések:
Prágai hétvége – 1. rész

Prágai hétvége - 1. rész

Hangulatos hétvégét töltöttünk el Prágában egy héttel ezelőtt egy csoportos utazás keretein belül. Péntek kora reggel indultunk, és kora délután érkeztünk meg lakótelepi szállodánk elé. Nagyon érdekes volt a hotel, mert egy 20 emelet magas panelházból volt kialakítva. A recepció és környéke elegáns volt és hangulatos, az apartmanunk már kevésbé, de azért nem volt rossz.

Miután elfoglaltuk a szobát, azonnal indultunk felfedezni a várost. Buszunk, helyi idegenvezetővel a mikrofonnál, bevitt minket a belvárosba. Nagyon jó idegenvezetőnk volt, mindenről mesélt és rengeteg információt elmondott úgy, hogy élvezetes volt hallgatni.

A városnézést a Vencel tér közelében lévő pályaudvarnál kezdtük, majd a híres téren át elsétáltunk az Óvárosba, azt követően a Zsidónegyedbe. Gyönyörű utcákon, tereken, parkokon át vezetett az utunk, amit az esti fények még hangulatosabbá tettek. Láttuk a félbemaradt Havas Boldogasszony templomot, az Orlojt (a toronyórát, amely az időn kívül a bolygók állását is mutatja és a múló idővel párhuzamosan a halál közeledtére hívja fel a gyanútlan turisták figyelmét), a Tyn-templomot, a Zsidónegyed zsinagógáit, és mindenütt szépen felújított, különböző korokból megmaradt lakóházak vettek minket körül. De rettenetesen hideg volt! Sajnos legalább annyi figyelmet elvett a vacogás és a hideg elleni küzdelem séta közben, mint amennyi a városra maradt. Alig vártuk a séta végét, amikor is kettesben beültünk a Két macskába egy cseh vacsorára.

(folyt. köv.)

Legóhírek

Tegnap megjelent blogunkon a Legóhírek címszó, ami alatt a legóépítményeinkre mutató linkek találhatók.

Az elmúlt hetekben két homlokzatot alkottunk meg építészeti motívumokkal, többé-kevésbé korhűen, egy-egy stílusnak megfelelően.

Bővebb információ a Legóhírekben! :)

Csokis banántorta

Amikor a boltban megláttam a piskótából készült tortaalapot, arra gondoltam, próbáljuk ki!

Először is banánkarikákkal befedtük a megtöltendő felületet, majd leöntöttük Szerencsi kakaóból készült házi pudinggal. A kettő íze nagyon jól illik egymáshoz, a csoki és a banán jó páros! A pudingra még került díszítésképp és – nem utolsó sorban – íz-kiegészítésképp meggy (magozott meggybefőttből), végül pedig csokihangyával szórtuk meg a közepét. Nagyon finom lett, és a piskótaalapra sem volt panasz.

Azért tényleg nem rossz találmány a boltban vehető alap, mert rengetegféle süti készíthető belőle egyszerűen és rövid idő alatt. Csak a puding ízén-fajtáján és az alá vagy fölé tett gyümölcsön és egyében múlik az eredmény, amit változatosan lehet variálni. Ez jó pont egy gyorsan elkészíthető desszertnél!

Szivárvány Bútoráruház: vigyázat, átverés!

Konyhánk berendezéséhez összeállítottuk a listát a konyhabútor-elemekből, amelyekre szükségünk lesz, és feltérképeztük a bútoráruházak kínálatát. A Nagyvárad téri Szivárvány Bútoráruházban találtuk meg azt az ajánlatot, ami leginkább kedvezett az elképzeléseinknek. Kifogtunk egy akciós ajánlatot, 69 ezer forintért megvehettünk egy garnitúrát, ami mindent tartalmazott, amire szükségünk volt, egy elemet leszámítva. Megrendeltük hát a garnitúrát, és rendeltünk hozzá egy ugyanolyan kinézetű kiselemet 13 ezerért.

Bár a garnitúrán lévő nyitógomb megfelelt volna, az eladó felajánlotta, nyugodtan válasszunk másféle fogantyút rá, ha szeretnénk. Miért ne? A plusz felár nélküliek közül kiválasztottunk egy szebbet, elegánsabbat, és természetesen olyannal kértük a külön rendelt bútorelemet is, és – sajnos – azonnal fizettünk.

Néhány nap múlva megérkezett a garnitúra (a külön elemre 3 hetet kellett várni a gyártás miatt, amiről tájékoztattak előre). Ekkor ért minket az első meglepetés: az eredeti nyitógombokat kaptuk, nem a kiválasztott elegáns füleket. Kiderült, hogy azokat nem is tehették volna fel, mert a garnitúrára csak egycsavaros gombokat szerelhetnek, két helyen csatlakozó füleket, mint amit a megrendelőlapunkra felvettek, nem. Jó, elfogadtuk a helyzetet, hiszen így is jó a bútor, és úgy sem volt fontos szempont a nyitógombok kinézete a vásárláskor, de akkor meg miért volt a felhajtás? Miért győzött meg az eladónő, hogy választhatunk mást, és ami a legérdekesebb a dologban: hogy kerülhetett a megrendelőlapra, ha ilyen nem lehetséges? Mindegy, lesznek még érdekesebb kérdések is, ha folytatjuk a történetet.

Következő lépés: bementünk másnap az üzletbe, hogy szóljunk, ha már a garnitúrát más gombbal kaptuk, mint rendeltük, a későbbre várható darab gombja is olyan legyen, írják át a megrendelőlapot. Nem írták át a szemünk láttára, csak lazán közölték: jó. Nem volt megnyugtató az eladónő memóriájára bízni jövőbeli konyhánk kinézetét, főleg miután ő vette fel az eredeti megrendelést is, hibásan, de nem volt mit tenni, úgy látszik, náluk így megy. Megjegyzi vagy felírja, mindegy, úgyis zsákbamacskát kapunk.

Ugyanis mikor letelt a három hét, és érdeklődtünk, megérkezett-e már az utolsó darab, még megdöbbentőbb dolgokkal szembesültünk: alig kaptuk meg a színben passzoló fogantyút (külön kérni kellett, mert egy harmadik félével akarták adni), a bútordarab lába teljesen más volt, mint vártuk, viszont kaptunk mellé egy elképzelhetetlenül hosszú lécet: ha gondoljuk, vágjuk méretre, és takarjuk el azzal a lábat, akkor majd úgy néz ki, mint a garnitúra többi része. Amellett hogy nem olyan állapotban adták át, amit rendeltünk, mint ahogy kellett volna, még ők voltak felháborodva, lekezelően viselkedtek, kiabáltak. (No comment…) Akkor lepődtünk meg, amikor az asztalos nekilátott kijavítani a Szivárvány Bútorház hibáját: a szekrény nem volt befejezve, a felső részt az asztalos csavarozta a helyére.

Szóval akció ide vagy oda, a pénzünkért konyhabútor helyett nem kaptunk mást, mint zsákbamacskát és építős játékot (egy kis ordítozással fűszerezve), amit plusz pénzért egy asztalossal kellett összerakatni.

Hát, köszönjük az izgalmakat! Ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy a Szivárvány Bútoráruházban vásároltunk!