Az új Word

A héten a Microsoftnál Word 2010 Beta néven próbálhattam ki a népszerű szövegszerkesztő alkalmazás új verzióját, amelynek még nem végleges a neve.

Első ránézésre nagyon hasonlít elődjéhez, a Word 2007-hez, amely elsőre sokaknak ijesztően szokatlan volt, ám végül nagyon kényelmesnek bizonyult. Az eszköztárakat ahhoz hasonlóan fülekre osztották. Újdonságot a File menü újbóli megjelenése jelent, amely visszafoglalta helyét az Office gombtól, amely leginkább csak a Windows Vista és a Windows 7 gömbszerű Start menüjét ellensúlyozta a szemünk számára.

A File füllel behívható lap a teljes képernyőt betölti, és könnyen átlátható elrendezésben mutatja a hagyományos tartalmat (Megnyitás, Mentés stb.). Érdekesség, hogy a nyomtatás párbeszédpaneljét beépítették ide teljes egészében.

Amit nagyon praktikusnak találok, az a File menü Info menüpontjának Változatok (Versions) része, ahol aktuális dokumentumaink korábbi biztonsági mentéssel létrejött változataihoz térhetünk vissza. Sőt, korlátozott mértékben, de képes korábban bezárt, mentetlen dokumentumok visszahozására is (menüben állítható).

Mentés tekintetében továbbra is kényelmesen rugalmas maradt. Él a hagyományos Word 97-2003 típusú mentés továbbra is (azaz több mint egy évtizedre visszamenőleg kompatibilis), sőt immár alapból menthetünk PDF formában is.

Néhány egyéb újdonság a teljesség igénye nélkül:

• A vonalzóhoz hasonlóan elrejthető eszköztár.
• Szövegdoboz (és egyéb befoglalóban lebegő ábrák) elhelyezésének lehetősége táblázatban és táblázaton.
• A befoglalóban lebegő ábrák végre nem vadulnak meg a felső és az alsó margó közelében.
• Mentett dokumentumok címkézése.
• Keresési találatok gyors megjelenítése szövegkörnyezettel.
• Otthon telepített Word távoli elérése.
• És ami még határozottan pozitív: az automatikus javítás első alkalommal, amikor keresztbe tesz, bűnbánóan felkínálja saját kikapcsolását is.

A blog világa és a kultúra

Blogszerzőként érdekes volt meghallgatni Szávai tanár úr előadását, amelyet az Írószövetség főhadiszállásán tartott a fenti címen. A történeti naplóírás és a hétköznapi naplóírás szemszögéből egyaránt vizsgálta a jelenséget. Nyílt olvasói és régi blogíró szemmel.

Tézise, amelyet meggyőzően alátámasztott, az volt, hogy a blog megjelenésével hiánypótló jelentőségű. Rengeteg embert vesz rá az írásra és az olvasására, ezzel helyreállítja az egyensúlyt amelyet a televízió és a személyi számítógépek által nyújtott szolgáltatások változtattak meg a vizuális iránynak kedvezve.

Az előadás utáni vita eleinte keveset tett hozzá a témához. Később amikor a kevéssé érdekes technikai kitérők után végre ismét a blogokról volt szó, érdekesebb vélemények is elhangzottak.

Mennyire hasznos a blogok szubjektivitása? A magányos vagy a társas élet része-e?

Bennem az a kérdés merült fel, vajon a blogszerzők tisztában vannak-e az olvasószámmal együtt növekvő felelősséggel, amelyet nyomon követőik nyelvére és gondolkodásmódjára gyakorolnak.

Ajánlott oldal:
Szávai János honlapja

Prágai hétvége - 2. rész

Péntek este a Két macskában vacsoráztunk, amelyet idegenvezetőnk ajánlott. Furcsa hely volt, a középkori kocsmák hangulatát idézte kopott bútoraival, egyszerű berendezésével. Itt tapasztaltuk először, amire később az idegenvezető is felhívta a csoport figyelmét, hogy a csehek elég morcosak. Nem volt valami udvarias a kiszolgálás, de a vacsora finom volt. Megkóstoltuk a knédlijüket és a krumplis lepénybe takart sertést.

Vacsora után egy hideg felderítőút következett: megkerestük a legközelebbi metrómegállót, hogy hazamenjünk. Sikerült jegyet vennünk és egy rövid térkép-tanulmányozás után könnyedén visszajutottunk a szállásunkra.

Másnap, míg a csoport nagy része fakultatív programon vett részt, mi kényelmesen megreggeliztünk a hotelban: svédasztalos reggelink volt bőséges választékkal. Ez után elmentünk a közeli Billába bevásárolni. A boltban amúgy ismét barátságtalan (mosolytalan) arcokkal találkoztunk.

Dél körül a belvárosban csatlakoztunk a csoportunkhoz, és elindult a szombati városnéző túra.

Ezúttal a Hradzsint, a Várnegyedet fedeztük fel. A vár tövéből indultunk, ahonnan szép séta vezetett az egyik, két őr által őrzött kapuhoz. (Közben jó rálátás nyílt a monumentális Szent Vitus-katedrálisra.)

Az őrök, mint Londonban, egy-egy kis fülkében várakoznak némán, míg fel nem váltják őket társaik. Sajnáltuk őket a hidegben, persze könnyen lehet, hogy mi jobban fáztunk, fülke híján. :) Elérkeztünk a vár négyszögletes udvarára, ahol érdekes történeteket hallgathattunk idegenvezetőnktől a várat építtető-átépíttető királyokról, a Nemzeti Galéria létrejöttéről, stb. Sajnos nem emlékszem a pontos sorrendre, de hamarosan az Érseki palota előtti téren találtuk magunkat, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a városra, és ahol – lényeges szempont! – volt alkalmunk beszerezni egy kis forrócsokit abban a reményben, hogy átfagyott végtagjaink és orrunk átmelegszik. (Többé-kevésbé hatott…) Bejártuk az egész várat, minden oldalról láttuk a Szent Vitust: bélletes főkapuzatát, mozaikos oldalhomlokzatát, és találkoztunk a „Kolozsvári testvérek” Szent György és a sárkány szobrának eredetijével. Az Aranyművesek utcája irányában láttunk sokféle, szebbnél szebb épületet különböző funkcióval különböző korszakokból. Az Aranyművesek utcája bejáratánál különös édességet találtunk: kerek, kb. 10 cm átmérőjű meleg fahéjas ostyát árultak, amelynek kinézete létező pénzérmét utánzott, és nagyon finom volt.

Eljutottunk a Várnegyed másik oldalára, ahonnan messze ellátni, és szép rálátás nyílik a városban kanyargó Moldvára. Egy hosszú lépcsőszakaszon át hagytuk el a várat.

A délután folytatásaként felfedeztük a Kisoldal egy nagy részét: macskaköves utcákon, hangulatos polgári lakóházak között, vendéglők mellett vezetett az utunk Moldva-parttól Moldva-partig.

Késő délután egy hosszabb fagyoskodó várakozás után hajókiránduláson vettünk részt. A folyóról nézhettük végig a kivilágított várost a róla szóló történetet hallgatva közben. Ezután egyre inkább szétszéledt a csoport, kettesben értünk a már ismert Vencel-térre, ahol boltokban nézelődtünk és vacsora címén leteszteltük az ottani egyik McDonald’s-ot. A másik Vencel téri éttermüket meghagytuk a vasárnapi, indulás előtti ebédhez.

Korábbi bejegyzések:
Prágai hétvége – 1. rész

Prágai hétvége - 1. rész

Hangulatos hétvégét töltöttünk el Prágában egy héttel ezelőtt egy csoportos utazás keretein belül. Péntek kora reggel indultunk, és kora délután érkeztünk meg lakótelepi szállodánk elé. Nagyon érdekes volt a hotel, mert egy 20 emelet magas panelházból volt kialakítva. A recepció és környéke elegáns volt és hangulatos, az apartmanunk már kevésbé, de azért nem volt rossz.

Miután elfoglaltuk a szobát, azonnal indultunk felfedezni a várost. Buszunk, helyi idegenvezetővel a mikrofonnál, bevitt minket a belvárosba. Nagyon jó idegenvezetőnk volt, mindenről mesélt és rengeteg információt elmondott úgy, hogy élvezetes volt hallgatni.

A városnézést a Vencel tér közelében lévő pályaudvarnál kezdtük, majd a híres téren át elsétáltunk az Óvárosba, azt követően a Zsidónegyedbe. Gyönyörű utcákon, tereken, parkokon át vezetett az utunk, amit az esti fények még hangulatosabbá tettek. Láttuk a félbemaradt Havas Boldogasszony templomot, az Orlojt (a toronyórát, amely az időn kívül a bolygók állását is mutatja és a múló idővel párhuzamosan a halál közeledtére hívja fel a gyanútlan turisták figyelmét), a Tyn-templomot, a Zsidónegyed zsinagógáit, és mindenütt szépen felújított, különböző korokból megmaradt lakóházak vettek minket körül. De rettenetesen hideg volt! Sajnos legalább annyi figyelmet elvett a vacogás és a hideg elleni küzdelem séta közben, mint amennyi a városra maradt. Alig vártuk a séta végét, amikor is kettesben beültünk a Két macskába egy cseh vacsorára.

(folyt. köv.)

Új tagok a gyűjteményben

Az alábbiakkal bővült legógyűjteményünk a közelmúltban.

	A spotkocsi brnoi szerzemény. Számos új fajta alkatrészt hozott a gyűjteménybe (pl. a sárhányók, a telefonkagyló stb.). Nagy öröm, hogy új személygépkocsival gazdagodott a város. Méretei alapján országúti cirkáló. A segélyhívó telefon jópofa adalék a készlethez. Az emberke furcsa arckifejezése ellenére is jópofa az újfajta frizurájával és eleganciájával.
A nagy építődoboz emlék Prágából. A több mint 400 darabot tartalmazó doboz jó választás kockavadászoknak. Az ajtó és az ablak, amelyet benne adnak, a régi fajta vastag kerettel kicsit különös, de jól hasznosítható. A liliom által folytatott építkezésekhez nélkülözhetetlen a sok kocka, az én gyűjteményembe pedig jól jön a szerelő ruhás emberke, amely ebben az egy készletben található meg.
	A motoros üldözés, ahogy az alábbi kettő is születésnapi ajándék. A készlet Indiana Jonest, az idősebb Mr. Jonest valamint egy őket üldöző katonát tartalmaz. Motorokkal és katonai ellenőrző ponttal. A két Jones-figura Az utolsó keresztes lovag című filmnek megfelelően Harrison Ford és Sean Connery vonásait viseli. A motorok kidolgozottsága nagyon jó, és tetszik, hogy a katona egyenruhája csak utalásszerű.
A kulcstartó a fenti készletben is megtalálható Indiana Jones figura láncra fűzött megfelelője. Érdemes górcső alá venni, és megnézni, hogy minden holmija megvan, amitől ő Indy: a kalap, az egykor fehér ing, bőrdzseki, pisztolytáska, össze-vissza lötyögő oldaltáska. Előreláthatóan a pendrive-omra vigyáz majd.
	A közel harminc centis Exoforce robot egy klassz készlet. Rengeteg pózban képes megállni, valóban a mecha animék pilóták által vezetett óriásrobotjaira emlékeztet. Fegyverzete, pilótájának öltözete, és a pilótafülke kialakítása egyaránt nagyon ötletes. Érdekesebbnek találom, mint a Bionicle készletsorozat tagjait. Egyedül az a kár, hogy a díszített elemek nem festettek, hanem matricázni kellett őket.

Korábbi bejegyzések:
Legóhírek
A hotdogárus, a lovag és a majom

A háttérkép a http://www.lugnet.com/fibblesnork/lego/backgrounds/ oldalról származik.