Januárban írtam arról, milyen szép tud lenni a tél, és milyen jól jön, ha az év legsötétebb napjaiban hó varázsolja el a tájat.
Februárban már lehet várni a tavaszt, ami nagyon lassan, apránként érkezik, és minden egyes napsugár örömmel tölt el, mert egyre élettel telibb lesz a világ. Aztán illatozni kezdenek a fák és bokrok, egyre melegebbek az esték, egyre simogatóbb és édesebb a levegő.
Aztán egyszer csak megérkezik a nyár. Sokan szidják a kánikulát, én imádom, azóta különösen, amióta van légkondink, és így a lakásban lehet hűsölni a fejfájós szenvedés helyett. De amikor sétálok a napsütésben, és érzem a forró napfényt a bőrömön, és úgy ragyog a környezetem, hogy napszemüveg nélkül szinte már nem is látni, az valami fantasztikus. Imádom a fényt és a meleget. A gyerekkori tengerparti nyaralások emléke miatt? Vagy a nyárhoz kapcsolódó szabadság-élmény miatt? Vagy csak ösztönösen jön ez a szeretet a napfény iránt? Nem tudom. Mindenesetre sokáig gondoltam, hogy a tavasz a kedvenc évszakom, de most már biztos vagyok benne, hogy a nyár. (Vagy az önismeretem lett jobb, vagy az otthonom klímája. ;-) )
Az elmúlt években sok energiát fektettem abba, hogy elhitessem magammal, hogy szeretem az őszt. Előzménye, hogy iskolás koromban minden ősz rányomta a bélyegét a hangulatomra. Sok-sok sötét és szorongós, lelki válságban telt őszre emlékszem, ami az iskolakezdés izgalmas és színes, rövid időszakát követte adventig. Egyetemista koromban ez teljesen elmúlt, mert imádtam az egyetemi életet, a budapesti forgatagot, a változatos órarendemet, a rengeteg ismerőst és barátot, a függetlenséget és a szabadságot. De amikor az izgalmas és nyüzsgős egyetemi évek véget értek, visszatért régi ismerősöm, az őszi sötét melankólia. Akkor úgy döntöttem, ez így nem jó, "csakazértis" megszeretem az őszt! És feldíszítettem a lakást az ősz színeit tükröző szép díszekkel, őszre hangoltam a terítéket az asztalon, cuki kis kerámiamanókból is lett kettő, meg ilyenek. Jöttek a tervek, hogy de jó ilyenkor teaházba menni, így kb. egyszer el is jutottunk akkor, amúgy meg mindig jó teaházba menni. Meg aztán sétáljak úgy, hogy gyönyörködöm, hogy de szépek az őszi falevelek! Milyen jó a levegő illata...! És akkor egyszer tavaly bevillant, hogy dehogy jó a levegő illata! És tegnap újra egyértelműen éreztem az őszi levegő nem jó illatát. Ez a rosszkedv illata, a szenvedésé, a hiábavaló erőlködésé. Ez a nyár haldoklásának az illata, ami októberre a lebomló halott falevelek illatává változik. Tavaly megfigyeltem, hogy november legelején múlt el az ősszel kapcsolatos rosszkedvem, és köze volt ahhoz, hogy a levegő illata megváltozott: tiszta lett és hideg. Éreztem, hogy megérkezett a tél, véget ért a természet haldoklása.
A természet, nem véletlenül, teljesen összhangban van az ünnepekkel - vagyis inkább fordítva. Szeptemberben és októberben fokozatosan jelennek meg az elmúlás nyomai, fokozatosan tűnik el a napfény, és egyre hidegebb lesz. Októberben már minden az elmúlásra és a halálra emlékeztet, ami végül halottak napján tetőzik. Aztán (a marketingnek köszönhetően kb. november 2-án) továbblépünk abba a varázslatos időszakba, ahol újra a fényt és az életet, a karácsonyt várjuk.
Szóval idén kimondom, hogy nem szeretem az őszt, és teljen el gyorsan!
Annyira sokat jelent számomra a napfény, hogy ilyenkor ősszel pofonként érkezik a hideg és a sötét, amit majd az adventi fények dobnak fel, és később, ha szerencsénk van, talán a hó is. De a napfényes, dögmeleg napok után nem tudom elfogadni a sötétséget és a hideget! És ha el is hinném, hogy még maradt valami a nyárból, hiszen szépen süt a nap, akkor elég beleszagolnom a levegőbe, és lebukik a természet, hiszen ez már csak a nyár imitációja, vagy még az sem. Ez már az ősz.
Hiányzik az életerős napsütés, és hiányzik a bőrömet perzselő napsugár!
Amúgy, persze, minden marad: a feladatok, a munka, az otthon melege, a teák melege, a családi esték, a randevúk, az esti filmek, a jó könyvek. És amíg ezeket jó alaposan kiélvezem, észre sem fogom venni, és el fog telni ez az ősz is, úgy legyen! És hipp-hopp megjelennek az első karácsonyfák a boltokban. De ne szaladjunk ennyire előre, most jó lenne újra levegőt kapni az orromon át... Ja, mert nem is említettem a régi jó ismerősöket, akik meglátogattak minket a napokban: az őszi első megbetegedéseket. Na de, majd utána folytatódhatnak a normális hétköznapok! :-)
