Leiner Laura: Bábel

Reflektálva a borítón idézett véleményekre, a regény valóban hangulatos bemutatása egy zenei fesztiválnak, amin még soha nem voltam, és nem is hiszem, hogy valaha kedvet kapok rá, de most már tudom, milyen. Negatívum viszont, hogy az igazi történet valahol a 240-250. oldal környékén, tehát csak a könyv felénél indul el, így addig kicsit unalmas annak, aki a cselekményért olvassa (például nekem). A regény második fele viszont már megadta azt, amire számítottam: izgalmas szerelmes történet kamaszlányoknak. És ráadásul meg is tudott lepni, pedig azt hittem, elég leleményes olvasó vagyok ahhoz, hogy előre kitaláljam a végét. 

Picit zavart, hogy ebben a regényben is megmaradt pár "széttártam a karom", "széttárta a karját", "az orrnyergét dörzsölgette" és "beletúrt a hajába", amit körülbelül a Szent Johanna Gimi első kötetének a végén már nagyon untam, pedig ugyebár abból 8 kötetnyi született. A Bábelben néha az volt az érzésem, hogy nem is Zsófi beszél, hanem Reni, és jé, a 17 éves fiú pont úgy reagál az új történetben, mint a középkorú Kardos tanár úr a régiben. Nem lehetne kiirtani már végre Leiner Laura írásaiból ezeket a semmitmondó gesztusokat?

A regény érdekessége még, hogy nagyon modern a szövege az okostelefon-screenshotokkal, a twitter és facebook-bejegyzésekkel. Nekem ez az első ilyen típusú olvasmányom, tetszett, és izgalmas volt bogarászni, ki kinek mit ír, ki mit lájkol, mit hányan lájkolnak. 

Viszont volt egy kis ellentmondás abban, hogy amit az olvasó olvas, az egy blog, amit a lány szülei is olvasnak, de a szöveg mégis tartalmaz olyan információkat, amiket a szülők nem tudnak, de az olvasók igen. Ilyen az a bejegyzés vagy fejezet, amiben Zsófi leírja, miket kérdeztek a szülők a telefonban, ő mit válaszolt, és mi a valódi igazság. Mellesleg a főhős midnig jó nagyot ferdít az igazságon, ez nem valami szimpatikus jellemzője, de amúgy sem tudtam vele azonosulni. Talán mert nem vagyok 17 éves, talán mert egy másféle világban voltam 17 éves, vagy talán mert sosem voltam ilyen jellem.

Összességében nem okozott csalódást a regény, voltak dolgok, amik tetszettek benne, voltak, amik nem. Valószínűleg egy SZJG-rajongó tinilány odáig van a Bábeltől, de én nem tartozom a célközönséghez, és ezt éreztem is. De nem is az volt a célom, hogy ez legyen életem nagy olvasmányélménye, csak kíváncsi voltam erre is, ahogy a márciusra ígért következő Leiner-regényre is.

Hasonló témájú bejegyzések:
Pár szó Diana Wynne Jones palotáiról
George kozmikus kincsvadászata
A Rubinvörösről