Half-Life: Blue Shift

A szombaton végigjátszott Portal, amely a Half-Life 2 játékmotorját használta, meghozta a kedvem ahhoz, hogy más Half-Life-on alapuló játékot is végigjátsszak. Választásom a Blue Shiftre esett, és ezt egyáltalán nem bántam meg.

Azok a dolgok, amelyeket az eredeti játékban nem szerettem, itt előnyükre változtak.

Ott van, első sorban, a játék története.

Ugyanis az alapjátékban a Black Mesa kutatóközpont felelőtlen tudósai, köztük a főhős, Gordon Freeman, dimenziók közti utazással, majd egy felfedezett másik dimenzióban létező világ kizsákmányolásával próbálkoznak, mígnem egy beláthatatlan kísérlet eredményeképp összenyitják dimenziónkat a másikkal. Bár a döntést nem Freeman hozza, ő hajtja végre a katasztrófát okozó kísérletet, amelynek köszönhetően ellenséges idegen lények özönlik el a labort. A menekülő túlélők két tűz közé kerülnek, amikor a tengerészgyalogság megérkezik megtisztítani a terepet a lényektől és a szemtanúktól. Freeman a két ellenséges erő között lavírozik a túlélésért, mígnem a túlélő tudósok maroknyi csoportja átjuttatja a másik dimenzióba, hogy elpusztítson egy ottani lényt, amely nyitva tartja a kísérlet által létrehozott kaput a két dimenzió közt. Az elméleti fizikából doktorált Freeman számomra meglehetősen ellenszenves figura, hiszen alapból részt vesz egy kísérletben, amely messze túl van a kutatói etika határain, de a több tucatnyi katona megölése sem előnyösen árnyalja személyiségét.

A Blue Shift ugyanezt a történetet egy Black Mesa biztonsági őr, Barney Calhoun szemszögéből mutatja be. Talán nincs PhD-je, de sokkal könnyebb megkedvelni. Kezdjük ott, hogy amikor szembeszáll a lényekkel és a tengerészgyalogosokkal, tudósok életét menti meg a sajátja mellett. Azaz, abban a néhány esetben, amikor embert öl, a munkáját végzi, és jól is csinálja, ellentétben Freemannel, aki kollégáival együtt az egész világot bajba sodorta. Végül Calhoun kijut a létesítményből és magával visz egy maroknyi túlélőt is, akiket kimenekít a katonák elől. Egy ilyen főhős, akivel lehet azonosulni, a másik alapvető dolog, ami miatt jobbnak tartom a Blue Shiftet az alapjátéknál.

A harmadik, ami tetszett még benne, a hossza. Az alapjáték tisztán nyolc óra hosszú, a visszatöltött és újrajátszott részek miatt viszont akár kilenc-tíz órára is nyúlhat a játékos ügyességének függvényében. A Blue Shift három óra volt tisztán. Ennyi idő bőven elég volt, hogy élvezzem a történetet, a hangulatot, a játékot anélkül, hogy belefásultam volna. Az alapjáték az idegen világban ér véget, amely scifi szemszögből meglehetősen fantáziátlanul összedobált, finomfőzelék-színű, monoton terep. Calhoun csak rövid időt tölt odaát, így is a Blue Shift mélypontja a Xen világon tett kiruccanás.

Játékokról korábban:
Portal
Final Fantasy Tactics
Chronotron

Clutch Powers kalandjai

Volt már Fabuland film, volt már Bionicle film, de még sosem készült hivatalos film, ami a Lego lényegéről, a legófigurákról szólt volna. Ezt a hiányt töltötte be a február végén megjelent dévédé, a Clutch Powers kalandjai.

A történet elsődleges célközönségének természetesen a legózó gyerekek számítanak, a film azonban felnőtt szemmel sem volt unalmas. Fordulatos, szórakoztató és humoros cselekménye jó kis kikapcsolódást jelentett.

Ez talán annak köszönhető, hogy alapvetően filmes klisékből építkezett, de ugyanakkor ki is figurázta ezeket az elcsépelt fordulatokat.

Jó példa erre az amerikai filmekben unásig ismételt csapatmunka kérdése. Ez Clutch Powers történetében is állandóan napirenden van, mert jelszavuk: „Építünk egymásra.” (“We build on each other.”) Szomorú, de igaz, hogy ezt a poént viszont következetesen meggyilkolták amikor „Egymásra építkezünk.”-nek fordították, amitől már nem volt vicces, mert elveszett a kétértelműsége.

A fordítás ettől eltekintve jól visszaadja az eredetit, és a szinkronra sem lehet különösebben panaszkodni.

A film jól beilleszkedik a mostanában megjelenő komputeranimált rajzfilmek irányvonalába. Nem egy Shrek vagy egy Jégkorszak, de a Voltnál vagy a Verdáknál jobban tetszett, mert sokkal kevésbé volt egysíkú.

Mindenkinek tudom ajánlani, aki szereti a komputeranimációt, a Legót vagy legózókorú gyerek van a családjában, vagy csak egyszerűen szeretne 80 perc akciórajzfilmet nézni.

Zárómondatként pedig feltenném a kérdést: nem tisztára olyan Clutch haja, mint Carl Sagané?

Hasonló témák:
Játékból filmet (a bejegyzést hamarosan újra feltöltjük)
Clue – a film (a bejegyzést hamarosan újra feltöltjük)
Jégkorszak 2: Az olvadás

Portal

A Steam nevű tartalomszolgáltató pár napja elérhetővé tette számos termékét a Macintosh felhasználók számára. Ezt megünneplendő az egyik Steamen elérhető játékot, a Portalt minden tagjuk számára ajándékba adják május 24-ig, csak kérni kell.

Kértem, meg is kaptam, és nagyon élveztem. Rövid, de igényes, és egyedülálló a maga nemében.

Logikai játék, ahol a főszereplő nézőpontjából látjuk az eseményeket, akár egy lövöldözős játékban, ám nincsenek ellenfelek, csak egy laboratóriumi labirintus, ahol rendhagyó körülmények között kell tesztelnünk a feladatmegoldó-képességünket, hogy végigjussunk a játék szintjein egyenesen a tortáig. A játéknak azonban van még egy lényegi eleme, amelyről nem beszéltem. A feladatok ugyanis megoldhatatlanok lennének a játékban található különleges eszköz nélkül, amely szinte bármely felületen két járatot, portált tud nyitni. Ezek közvetlen összeköttetésben vannak egymással: amilyen sebességgel és szöggel lépünk be az egyikbe, olyannal jövünk ki a másikon. A feladatmegoldás elsősorban ennek a gépnek a használatára épül.

A játéknak története is van emellett. Főszereplőnk egy android, akit tesztelésre használnak. A teszt végén pedig torta helyett a pusztulással kínálják. Az utolsó lift az androidpokolba, egy tüzes megsemmisítőbe viszi. De vajon meg lehet-e állítani bárkit is, aki a portáleszközből és a játékos intelligenciájából álló kombinációt birtokolja? Persze játékosfüggő. A történet egészen a szabadságig vezet, a laborból való kitörésig, a felfegyverzett laboratóriumi mesterséges intelligencia legyőzéséig. De persze van egy nagy csavarás az egész végén.

Mindenesetre a Portal egy szellemes, izgalmas logikai játék klassz grafikával, amelyet érdemes végigjátszani.

Játékokról korábban:
Final Fantasy Tactics
Az új Prince of Persia (a bejegyzést hamarosan újra feltöltjük)
Sword of Mana (a bejegyzést hamarosan újra feltöltjük)

Diploma előtt

Tegnap barátainkkal megnéztük a Madách Színházban a Diploma előttöt. A két szereposztás közül a Nagy-Kálózy Eszter—Szente Vajk-félén voltunk. A darab alapvetően klassz volt, a két főszereplő, akire épült, biztos pillérei voltak. Nagy-Kálózy Eszter játéka teljesen meggyőző, fiatalossága és csinossága pedig figyelemre méltó volt. Pedig szerepe nem volt hálás, fehérneműre vetkőzni a színpadon anyaként, miközben a történetbeli lányát játszó színésznő is megteszi ugyanezt… Bizony ehhez nem csak tehetség kell, de az is, hogy egy színésznő jó formában legyen. Ez teljesül is: kétségtelenül a legjobb nő volt a darabban.

A rendező sikeresen oldotta meg a helyszín- és időváltásokat, bár a vége felé már unalmas volt a rengeteg átöltözés, amellyel többnyire elterelték a figyelmet a díszletmódosítás alatt.

Az előadás szabadon kezelte a félmeztelenséget, ami nem gond, hiszen ez a történetből adódik, bár néha, például a sztriptíztáncosnőnél, már hatalmába kerített az érzés, hogy vendégcsalogató szerepet is szántak mindennek. Erről nem vagyok nagy véleménnyel. Nem az erotika az, ami becsalogatja a közönséget a nézőtérre. Az Operában látott Rózsalovagot sem az egymáson hempergő színésznők, vagy a már-már alpárivá fajuló szobalány-jelenet miatt néztük meg.

Még egy zavaró tény volt, a darab kompozíciója. A lényeges dolgok a színpad bal elülső felében, a közepesen lényegesek középütt, a lényegtelen dolgok a színpad jobb felén történtek. Ebből az következett, hogy a bal-balközép erkélyről pont az érdekes dolgok nem látszottak. Legalábbis nem látszottak volna, ha nem nyújtogatjuk a nyakunkat, és szerencsénkre nem távozik az előttünk ülő társaság üres székek sorát hagyva hátra.

Mindent egybe vetve a darab jó élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Korábbi bejegyzések:
Don Pasquale
Pesti Színház—Vígszínház bérlet