2007. július 19., csütörtök

Kékezüst

Most fejeztem be Fenákel Judit A kékezüst hölgy című regényét.

Nagyon tetszett. Remek volt a történet. Már csak azért is, mert nem a korról szólt (30-as évektől a 90-esig), hanem az emberről, aki benne élt. És egyáltalán nem volt érdekes a politika, a történelem, mint a század életregényeiben divatos, hanem az volt a központi téma, hogy milyen volt élni. Ez mindennél többet tud mondani. Mert a XX. század az elmúlik, de az, amit ez a történet mutat meg, hogy miként tarthat össze egy házasságot a ki nem alvó szerelem, és hogy mi van a szerelem után… Igen, beszédes az is, amit a későbbiekről olvashatunk. Szóval élmény volt elolvasni.

Hogy negatívumot is mondjak, akkor a posztmodern elbeszélő keretet tudom felhozni. Elő-előbukkan a történet folyamán. A medialitás-elmélet szempontjából bizonnyal érdekes, hogy a talpas betűkkel megjelenő történet hogyan ágyazódik bele a talpatlan betűs jelenleírásba, szerintem mégsem ad hozzá annyit a történethez, mint amennyit elvesz egyrészt azzal, hogy mérsékli az egész történet csattanójának erejét már rögtön az elején, másrészt azzal, hogy folyton megtöri a hangulatot.

Persze nyilván szükség van rá, hiszen csak ez teszi lehetővé a főhősnő megjelenését, azaz legalábbis csak ez tette volna lehetővé mondjuk Poe korában, amikor A kút és az inga főszereplőjének még ki kell szabadulnia tömlöcéből, hogy elmesélhesse a történetet, de ma már holtan is megtehetné. Ez legalább annyira korszerű megoldás volna, mint a folyton előtérbe nyomakodó keret alkalmazása, mégis sokkal egységesebben őrizné meg a szöveget.

− De nem lenne épp túl egységes? − kérdezhetnénk. − Hisz ez a keret lát el tagoló feladatot a szokásos fejezetre osztás helyett.

Erre viszont azt tudom válaszolni, hogy nem. Valójában nem a tematikus határoknál jön elő a kerettörténet, hanem szinte véletlenszerűen. A tagolást a kérdések fel-felbukkanása így is sokkal hatékonyabban valósítja meg ennél.

Összegezve az eddigieket a könyv nagyon tetszett. Oly módon beszél a szerelemről, a házasságról, és az idő múlásáról, hogy mindenképpen érdemes kézbe venni.



Korábbi olvasmányok:
A boszorkányról (A portobellói boszorkány)
Csendes vidéki kávézó Yokohama mellett
Könyvcsomag

2007. július 11., szerda

Szentendre

Első egyetemista nyaram alatt sok egynapos kirándulásra mentünk évfolyamtársakkal: különböző városokba látogattunk el, hogy megnézzük múzeumaikat, sétáljunk, kávézzunk, beszélgessünk egyet.

Ma is egy ilyen kirándulást tettünk, az úticél Szentendre volt. Megnéztünk egy katolikus és két ortodox templomot: a Blagovesztenszka szerb ortodox templomot és a Görögkeleti (ortodox) püspöki székesegyházat (Belgrád templom). Sétálgattunk a gyönyörű macskaköves városban, jártunk a turistáktól, rajzolóktól, hungaricumoktól, ajándékboltoktól és éttermektől zsúfolt központban, ahol leültünk kávézni és beszélgetni, és voltunk nyugodt, színes, virágos, szűk kis utcákon is. Megnéztük a Frenczy Múzeumot, ahol Fialka Olga, Ferenczy Károly és Ferenczy Valér festményei, Ferenczy Noémi szőttesei és Ferenczy Béni szobrai vannak kiállítva, majd a Dunapartra is kimentünk.

Jól éreztük magunkat!