A nyári délutánok

Ma egy eldugott Szerb Antal-kötetben, új Bátky János-novellákra bukkantam. A Pendragon legenda Bátkyja mindig is egyik kedvenc regényalakom volt. Egy ábrándos fiatal bölcsész. Egyfelől mindig naivan és lángolón szeret, mintha minden kedvese a misztikus legelső volna. Másfelől viszont elképesztően hideg és tárgyilagos fejjel képes szemlélni a világot, amikor épp nem lobog benne a tűz, a nőket is.

– Ön ugyebár egy gaz német.

– Nem. Magyar vagyok.

– Magyar?

– Magyar.

– Az mi? Az egy nemzet? Vagy maga most kigúnyolja a tudatlanságomat?

– Szó sincs róla. Becsület szavamra, nemzet.

– És hol laknak azok a magyarok?

– Magyarországon. Ausztria, Románia Csehszlovákia és Jugoszlávia közt.

– Ugyan kérem… ezeket az országokat Shakespeare találta ki!

És hatalmas nevetésben tört ki.

– Na jó, hát szóval magyar… Nem rossz nemzet. És milyen nyelven beszélnek a magyarok?

– Magyarul.

− Mondjon valamit magyarul.

„Mikor az ég furcsa, lila-kék, S találkára mennek a lyányok, Ó, be titkosak, különösek Ezek a nyári délutánok.” szavaltam Adyt kissé megrendülve. Évek óta alig szóltam egy-két szót magyarul.

– Szép nyelv, de engem nem csap be. Ez hindusztánul volt, és azt jelenti, hogy „nemes idegen, az összes istenek papucsban táncoljanak minél előbb sírod fölött”. Már mondták nekem…

Budapest.

Milyen hű jellemzést kaptál ebben a versben.

Ady Endre
A nyári délutánok

Mikor az Ég furcsa, lila-kék S találkákra mennek a lyányok, Óh, be titkosak, különösek Ezek a nyári délutánok. Járunk bolondul és ittasan Nagyvárosi utcákon égve, Fekete, szigoru vonalak Rajzolódnak a nyári Égre. A város árnyas és remegő, Ezer tornya, kéménye, karja Úgy mered a csókos Ég felé, Mikéntha ölelni akarna. Mint zavarodott szerelmesek, Pírral s pihegve szemben állnak Az Ég s a Város. Szivük dobog Vad ritmusára a Halálnak. Szemünk könnyes, mégis nevetünk, Föl-föltekintve vágyva, félve Arra, ki szép s kit nem ismerünk, Hideg szeretőnkre, az Égre. S ott fenn az Égen, ott valahol, Egy-egy pillantást visszavetnek. Sírván nevetünk az Ég alatt S ott fenn, ott fenn, ott is nevetnek.

Korábbi olvasnivaló:
A csavar fordul egyet

Lány a vízben

Soha még filmmel így nem voltam: anélkül szerettem volna már a beharangozása óta dévédén, hogy előzetesen kívül mást tudtam volna róla. Semmi háttérinformációm nem volt.

Remek film. Rengeteget elmond az emberekről általában, és meglepő módon valamiképp a nézőről is. Érdekessége, hogy nem csak a főhősökkel lehet azonosulni. Épp ezért mindenkinek ajánlani tudom.

Nem hiszem, hogy jót tennék vele, ha bármit is beszélnék a történetéről vagy a szereplőiről. Szívem szerint azt tudom javasolni, hogy aki úgy dönt, megnézi, ne tájékozódjon előre a film felől. Ne olvasson róla kritikákat, sem történetösszegzéseket. Az elsőt azért ne, mert a kritikusok részben személyes okok, részben olyan okok alapján mondtak véleményt, amely nem tartozik a történethez, és semmi köze a filmhez. Történetösszegzéseket pedig azért nem érdemes előre olvasni, mert aki tudja, merre kanyarog a főszál, nem fogja észrevenni a sok-sok apróságot, amely el van rejtve benne.

Ha már elsőre tudjuk, mit várjunk egy filmtől, lemaradunk az első átélés ártatlan szépségéről. Ezt pedig már csak azért is hiba volna elszalasztani, mert ez olyan film, amelyet az elmúlt tizenöt évben biztosan nem csináltak: nem az effektekre gyúrtak, hanem a jellemekre; nem a zenével gerjesztik az érzelmeket, hanem a filmmel; nem nagy ágyjelenetet tettek bele, hanem teleszőtték passzív erotikával az egész történetet.

Filmekről korábban:
Árvák hercege
X-Men III. – Az ellenállás vége
Hosszú álom